2011-09-22 09:00:26• hírek • Blikk.hu

Megalázták a Villa plázacicáját!

Igen megalázó helyzetbe hozta legjobb barátnője a VV5 frissen beköltözött lakóját, Dyát. A plázacicák közül a luxusbörtönbe vonult lányt - aki nem mellékesen indult a tavalyi Blikk szépe versenyen is - az utóbbi pár évben nagyon messzire elkerülte a szerencse, így még az is megesett vele, hogy a barátnőjével csalta őt a szerelme.

A nehéz időszakon átesett lány persze ma már úgy gondolja, hogy ami nem öli meg, az csak megerősíti, és hisz abban, hogy megnyerheti a ValóVilág főnyereményét.

- Hét éven keresztül voltak együtt a barátjával, de sajnos nagyon csúnya vége lett a kapcsolatnak. Dya ugyanis rájött, hogy a fiú a legjobb barátnőjével csalja, ami érthető módon nagyon rosszulesett neki - mondta a Blikknek Viktória, Dya egyik jó barátnője, aki persze végig ott állt a lány mellett a bajban.

- Később kiderült, hogy a lány csupán bosszúból csavarta el Dya szerelmének a fejét, mert korábban valami féltékenységi ügybe keveredtek.

Vagyis szó sem volt őszinte érzelmekről, és Dya ettől annyira dühös lett, hogy bosszúból felhívta a lányt, majd azt hazudta, hogy tud valakit, aki vidéken állást ajánlana neki, majd elküldte több száz kilométerre az országban, miközben a lányt nem várta ott senki - magyarázta Viktória, aki azt is elárulta, hogy barátnőjének nem első alkalommal kellett megküzdenie féltékeny lányokkal.

Legutóbb pont a Blikk szépe választáson mérte össze formás idomait versenytársaival, és az olvasói szavazatok alapján 2010-ben ő lett Miss Október. - Mivel Dya nagyon szép lány, számtalan irigye van. Az évek folyamán ezt megtanulta kezelni, de ha valaki belegázol a lelkébe, azt biztosan nem hagyja szó nélkül. A volt párjával történtek is csak megerősítették.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: