2009-07-21 14:25:08• hírek • Ferenczi Noémi

Nem fogy a dinnye

A szatmári piacokat elözönlötték a dinnyeárusok, akik arra panaszkodnak, hogy az alacsony, kilónkénti 1,5 lejes ár ellenére kevés a vásárló.

A szezon elején 3 lejbe került a dinnye kilója, mostanra pedig már csak 1,5 lejt kérnek a dinnyeárusok. A sárgadinnye kilója 4 lejbe kerül. Az árusok attól tartanak, néhány héten belül akár 1 lejre is lemegy majd a görögdinnye ára.

Épp a szatmárnémeti kispiacon jártunk, amikor érkezett egy dinnyével megrakott Teleorman megyei teherautó. Az árusok elmondták, vannak vásárlók csak nem elegen, főleg a hétköznapokon. Szerintük nem érdemes külföldről hozni a dinnyét hiszen az drágább lenne, mint amit délen termelnek.

Egy csanálosi termelő a Szatmár.ro-nak elmondta, az itthoni, vagyis szatmári termesztésű dinnyének most kezdődik a szezonja. Amit eddig a piacról be lehetett szerezni az délről illetve külföldről hozott termés volt.

 

Kezdetben a szatmári termelők „fóliás" dinnyét (a növényt fóliával takarják le, hogy védjék a hidegtől, így gyorsabban növekszik) árultak, ez elég drága volt, ezért nem nagyon fogyott, de most már elkezdett érni a kint termesztett gyümölcs.

„Édesapámtól örököltem ezt a standot, tíz éve járok erre a piacra. Évről-évre egyre kevesebbet adunk el. Nem tudom mi lehet ennek az oka. Most egy sikeres napon úgy ezer kilót adok el. Ez is legfeljebb csak hétvégén fordul elő. Egy átlagos napon csak pár száz kiló dinnye fogy el"- magyarázta a termelő.

Kevés vásárló ragaszkodik hozzá, hogy itthoni termesztésű dinnyét vásároljon. Elmondása szerint, eddig az import, míg most, hogy kezdődik az igazi szezon egyre nagyobb mennyiségű itthoni dinnye kerül a piacokra, annak ellenére, hogy egy budapesti piacon például 60 forint egy kiló dinnye.


Óriási dinnyekínálat van a szatmári piacokon
Óriási dinnyekínálat van a szatmári piacokon


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: