2009-04-27 14:25:05• hírek • Ferenczi Noémi

Szerződés van, pénz nincs

A Szatmár Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság egy új fogyatékosokat befogadó központ számára pályázott meg támogatást a Világbanknál. Elméletileg a támogatást megkapták, pénz azonban még nem érkezett.

A központ létrehozására vonatkozó szerződést más 2008-ban aláírták a felek. A projekt keretében tulajdonképpen egyelőre csak egy megvalósíthatósági tanulmány készült el és amennyiben nem érkezik meg a megítélt támogatás, ez így is fog maradni.

 

Adrian Marc igazgató szerint, nagyon nagy szükség lenne ennek az új központnak a megépítésére, hiszen sok fogyatékost más intézményeknél kellett és kell elhelyezni, illetve sokan családi gondozásban vannak.

„Nagyon nehéz megjósolni, hogy a tulajdonképpeni munkálatok mikor fognak elkezdődni, hiszen minden az anyagiaktól függ, illetve az engedélyek megszerzésének ütemétől"- magyarázta Marc. A központ számára Nagykároly önkormányzata biztosította a telket.

Országos szinten egyébként összesen kilenc hasonló projektet nyújtottak be, összesen 7,5 millió dollár értékben.

"Nagyon nagy szükség lenne a központ létrehozására"- Adrian Marc

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: