2012-04-10 08:31:32• hírek • Blikk.hu

Szerettei miatt tört össze Kovács Kati!

Élete egyik legnehezebb időszakán van túl Kovács Kati (67). A számos állami és szakmai kitüntetéssel elismert művésznő komoly érzelmi válságba került, hónapokig nem vállalt fellépést és szereplést, most azonban úgy érzi, sikerült összeszednie magát, újra a közönség elé tud állni.

Kovács Katinak nem ez volt az első magánéleti hullámvölgye, korábban már beszélt arról, hogy mennyire megviselte őt a két válása, és az, amiről csak évtizedek múlva tudott beszélni: hiába szeretett volna mindennél jobban egy kisbabát, sajnos a sors nem adta meg neki ezt az örömet. Most azonban szerettei miatt került padlóra. A magatehetetlenség gyűrte őt maga alá.

- A világon talán az egyik legrosszabb dolog, amikor nagyon szeretsz valakit, aki beteg, szenved, és te nem tudsz rajta segíteni. Ez történt velem. Két közeli szerettem is súlyosan megbetegedett, és ez rettenetesen megviselt lelkileg. Ott álltam a kórházban, tehetetlenül, mert nem tudtam segíteni. Felőrölt az aggódás és a tehetetlenség - árulta el Kovács Kati énekesnő, aki képtelen a munkájára koncentrálni, ha a lelke nincs rendben. A magánéleti hullámvölgy olyannyira kihatott az életére, hogy úgy döntött, egy ideig pihenteti a fellépéseket, és a szerepléseket, mert az embereknek nemcsak ötven, hanem 100 százalékot szeretne nyújtani. - Most már jobb a helyzet, a barátom is gyógyulgat. Jó pár fájó esemény történt velem az elmúlt időszakban, de már egyre többet mosolygok, ismét kezdek életre kelni - tette hozzá az énekesnő.

A cikk folytatását itt olvashatod el!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: