2013-05-13 11:26:06• hírek • Szatmár.ro

Szeretnünk kell a betegeket

„Az egyház közösségbe tartozásra hív" - mondta Ft. Veres Attila az önkéntes beteglátogatók májusi találkozóján.

A Szent Alajos Koviktusban találkoztak május 11-én, szombaton az önkéntes beteglátogatók, ahol Ft. Veres Attila egyházmegyei kórházlelkész tartott előadást a közösségben megélt hit gyógyító erejéről.

A betegséget vizsgálva Veres Attila elmondta, az onnan forrásozik, hogy felbomlik a harmónia bennünk, illetve környezetünkkel. „Keresnünk kell a lehetőséget arra, hogy visszatérjünk az egyensúlyhoz, a békéhez, ebben pedig a közösség meghallgatással, jelenléttel nagyban segíthet. Értékvesztő világunk közösségei bomlóban vannak. Hiányzik a bizalom, az emberi viszonyok elmosódnak, a kapcsolatok fellazulnak. Egy ilyen valóságban minden ember beteg valamilyen módon - ha nem a teste, akkor a lelke hordoz sebeket, amiket egyedül nehezebben gyógyít. Az egyház azonban a közösségbe-tartozásra hív, Istenhez kapcsol, így segít a gyógyulásban. A missziós lelkületű keresztényeknek ezért minden találkozást fel kell használni, minden alkalmat meg kell ragadni arra, hogy közelebb vigyék embertársaikat Istenhez, aki most hat, most küld másokhoz. A hit megvallásának, a közösen elmondott imának bátorító, gyógyító hatása van" - mondta előadásában az egyházmegyei kórházlelkész.

Az elhangzottakat ez alkalommal is csoportokban beszélték meg, majd a résztvevők feltárták gondolataikat. Megszólalásaikban a hit megnyilvánulásának örömeiről adtak hangot. „A hit mindannyiunkat jobbá tett" - hangzott az egyik vallomásban. „Amikor szentmisén veszünk részt, mindig öröm tölt el" - mondta egy másik beteglátogató. „Szeretnünk kell az embereket, szeretünk kell a betegeket, és ezt ki kell fejeznünk" - a megosztás további gondolata volt, de mindannyian egyetértettek abban is, hogy a hit örömeit is tovább kell adni, el kell vinni a betegekhez.

A találkozó utolsó harmadában a betegek szentsége - mely nem feltétlenül csak haldoklóknak lehet a kegyelem eszköze - kiszolgáltatásának és vételének fontosságáról beszéltek. Végül a kápolnába vonultak, ahol elimádkozták a Szentlélek imát és áldással indultak haza, valamint a megismert, megtapasztalt örömökkel, melyeket szétosztanak majd.

Találkoztak az önkéntes beteglátogatók

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: