2019-03-29 11:53:22• hírek • Közlemény

Szeretnék megoldani a családorvoshiányt a kistelepüléseken

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség növelte a lehetőségét annak, hogy azokban a községekben is működjön családorvosi rendelő, ahol eddig nem létezett. 

Törvénybe foglalták, hogy ott, ahol jelenleg nincs vagy nyugalmazás miatt hamarosan nem lesz háziorvos, valamint az önkormányzatnak egészségügyi fejlesztési szándéka van, ott egy ingázó orvos munkapontot nyithasson és hetente legalább 10 órát fogadja a betegeket – mutatott rá Vass Levente, az RMDSZ egészségügyi szakpolitikusa azt követően, hogy a képviselőház döntőházként megszavazta a szövetség által kidolgozott tervezetet.

 

Vass Levente, a törvény kidolgozója elmondta, hogy a szövetség egy hozzáférhetőbb orvosi ellátásért dolgozik a parlamentben és olyan törvények kidolgozásában vesz részt, amelyek a beteg központú orvosi ellátást szorgalmaznak: „ma egy akut országos problémára találtunk megoldást. Vidéken egyre súlyosabb a családorvoshiány, legalább 500 település van az országban, amelyek nem rendelkeznek családorvossal, így ott nincs egészségügyi ellátás sem. Ezért dolgoztuk ki módosító javaslatunkat is, amely lehetőséget teremt, hogy a családorvosok munkaprogramjukon belül, vagy azt akár egy fél normával kiegészítve rendelkezésre állhassanak, úgy, hogy a Biztosító Pénztár köteles lesz kiegészíteni a szerződési és pénzügyi kereteiket”.

 

A törvény az államelnöki kihirdetést követően, a Hivatalos Közlönybe történő megjelenés után lép érvénybe.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: