2011-01-17 09:19:03• hírek • Blikk

Szerelmes megaturné

Először lépett fel közösen a Megasztár szerelmespárja, Tolvai Renáta (19) és Kállay-Saunders András (25): a Vas megyei székhely művelődési központjában több száz rajongó előtt énekelték el a versenyből ismert érzelmes duettjüket, az Endless Love (Végtelen szerelem) című dalt is.

Ám hiába a nagy érzelmekről szóló sláger, a páron nem igazán fedezni fel a szerelmet; sokszor úgy viselkednek egymással, mint két idegen. Már a budapesti találkozópontnál feltűnt, hogy Reni és András még csak puszit sem adott egymásnak.
- Mi nem szeretjük kifelé mutatni, ez az egész csak ránk tartozik - magyarázta Reni, amikor a fellépésük után rákérdeztünk, mi a látványos tartózkodás oka.

- Minket nem fognak látni nyilvánosan csókolózni - tette hozzá a New York-i fiatalember. Amikor arról kérdeztük őket, mennyivel másabb egy ilyen mély szerelmes dalt nem versenyhelyzetben elénekelni, a fiatalok kissé ellentmondásosan reagáltak.
- Ugyanolyan, hiszen itt is jól kell előadni - mondta Reni, miközben szinte ezzel egy időben András teljesen mást vágott kérdésünkre.
Több, hiszen most sokkal több érzelem van mögötte - magyarázta az énekes, amivel persze Reni utólag azonnal egyetértett.

A páros kapcsolata, úgy tűnik, még valóban eléggé gyerekcipőben jár; talán ők maguk sem tudják még, hogyan is kellene kezelniük a szerelmet a karrierjük mellett. A színfalak mögött ugyanis az is kiderült, hogy amíg András volt már vendégségben a Tolvai családnál, addig a fiú Renátát még nem mutatta be hivatalosan az édesanyjának.

A cikk folytatását a blikk.hu oldalán olvashatják.


Megtörtént az első közös koncertjük.
Megtörtént az első közös koncertjük.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: