2010-11-30 16:15:36• hírek • Szatmár.ro

Szerdán kezdődik a hanuka

Idén a hanuka ünnepe december elsején kezdődik, a szatmárnémeti zsidó közösség tagjai pedig aznap este hat órakor meggyújtják a menóra első gyertyáját a Várdomb (Decebal) utca 4. szám alatti zsinagógában.

Hanuka a zsidóknál a fények ünnepe, avagy a jeruzsálemi szentély újjáavatásának ünnepe. Hanuka ünnepe annak az időszaknak állít emléket, amikor a Makkabeusok - a szíriai görögök felett győzelmet aratva - véget vetettek a zsidók vallási üldöztetésének.

A Krisztus előtti II. században a Júdeát kormányzó görög uralkodó, IV. Antiochosz, az addig vallási önállóságot élvező Júdeában korlátozó intézkedéseket vezetett be, hogy elősegítse a hellenizmus térhódítását. Elhelyezte Zeusz szobrát a szentélyben, megszentségtelenítve azt, és arra kötelezte a zsidókat, hogy a Tóra szigorú tilalmát megszegve boruljanak le a városokban körülhordozott bálványok előtt. Ennek hatására Mátitjáhu felkelést robbantott ki, majd fia, Júda Mákábi vezetésével egy maroknyi zsidó csapat győzelmet aratott a túlerőben lévő szír-görögök felett, megtisztították a szentélyt, és újból felavatták azt. Ennek emlékére nevezték el az ünnepet hanukának, ami héberül „felszentelést" jelent.

A templom elfoglalásakor újra használatba akarták venni a Szentélyt, s ehhez meg kellett gyújtani a mécsest (menórát). Az ott talált igen kevés olaj csodás módon nyolc napig égett a menórában, amíg sikerült tiszta, megszentelt olajat szerezni.
December elsejétől minden este meggyújtanak egy gyertyát a Várdomb (Decebal) utca 4. szám alatti zsinagógában, december 7-én, a menóra utolsó gyertyájának meggyújtását követően pedig ünnepséget rendeznek ugyanitt.


A Várdomb utcai zsinagógában gyújtják meg december elsején az első mécsest
A Várdomb utcai zsinagógában gyújtják meg december elsején az első mécsest


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: