2013-11-06 17:41:17• hírek • Kocsis Zoltán

Szerdán átadták a poliklinikát – egyelőre csak műszakilag

Másfél évnyi munkálatok után szerdán végre átadták Szatmárnémetiben a Gheorghe Lazar utcai járóbeteg-ellátót, vagy ahogy azt a lakók ismerik, a poliklinikát. A rászorulók viszont a legoptimistább vélemények szerint is csak 2014 tavaszának végétől élvezhetik a felújított ingatlan szolgáltatásait.

„Kívánom a szatmáriaknak, hogy ne sokat járjanak ide. Ám ha már az élet úgy hozza, akkor szeretnénk, hogy európai körülmények fogadhassák őket" jelentette ki Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke szerdán, a Gheorghe Lazar utcai járóbeteg-ellátó műszaki átadása alkalmából.

A szatmáriak által egyszerűen csak poliklinikaként ismert intézmény teljes felújításához 2012 március első napjaiban fogott hozzá a megyei tanács. A felújítást kezdeményező Csehi Árpád akkori tanácselnök jóslata, amely szerint akár a nyár elejére elkészülhetnek, rendkívül optimistának bizonyult. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a tervek készítésekor és a munkálatok elkezdésekor senki sem sejtette, milyen mértékű statikus problémákkal küszködik az épület. „Amikor elkezdtük felszedni a padlót és rájöttünk, milyen állapotban is van az épület, túlzás nélkül állítható, elfogott a félelem. Tragédiától tartottam", mondta szerdán Mircea Govor, a tanács alelnöke.

Baleset szerencsére nem történt, az elmúlt másfél évben viszont szinte újjászületett az épület. A kivitelezést végző nagyváradi Technoclima General Kft. statikailag megerősítette az épületet, leszigetelte a tetőszerkezetet, a falakat és az alagsort, kicserélte a fűtés, víz- és elektromos hálózatot, tűzvédelmi rendszert és inverter technológiával működő légkondicionálót épített be. Emellett térkővel burkolta be az intézmény udvarát, kibővítette a vécéket, a fogyatékkal élők számára minden emeleten mellékhelyiséget alakítottak ki. Az épületben ezentúl lift is áll majd a látogatók rendelkezésére. A teljes beruházás 6,7 millió lejbe került, ebből az egészségügyi minisztérium 5,1 millió lejt fizetett ki eddig.

„Rendkívül elégedett vagyok azzal, amit itt látok, ám nagyon fontos, hogy ezt meg is őrizzük", jelentette ki Govor, míg Marcela Papici alpolgármester reményét fejezte ki, hogy az itt dolgozó személyzet is eléri majd az infrastruktúra színvonalát.

Egyelőre nem tudni, hogy a beruházás mennyi új munkahelyet teremt, az viszont biztos, hogy a megyei tanács jelenlegi álláspontja szerint két földszinti helységtől eltekintve az épületben nem lesznek magánrendelők, csakis az állami egészségügyi rendszerhez tartozó szakemberek dolgoznak majd itt. Hogy ez mikor kezdődhet el, arról megoszlanak a vélemények. Stef reményét fejezte ki, hogy 2014 márciusáig, áprilisáig sikerül lezárni minden licitet és fel tudják szerelni a megfelelő bútorzattal és berendezéssel a járóbeteg-ellátót. Riedl Rudolf alelnök viszont pesszimistábbnak bizonyult: ő 2014 év végén nevezte meg, amikortól elkezdődhet az ügyfélfogadás.

Az összesen 3100 négyzetméter hasznos területtel (ebben nincs benne a folyosók, a lépcsők, a vécék területe) rendelkező poliklinika földszintjének egyik felét (a lifttel szemben állva a jobbra eső szárnyat) biztosan bérbe adják, döntött múlt héten a megyei tanács. Ennek egyik felében gyógyszertár működik majd, a másikban pedig olyan modern eszközöket kell biztosítania a bérlőnek, mint a komputertomográf, a mágneses rezonancia vagy csontsűrűségmérő.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: