2019-07-25 08:53:01• hírek • MTI/Szatmár.ro

Szeptembertől lesz megvásárolható a Samsung összehajtható okostelefonja

A Samsung Electronics szeptemberben kezdi árusítani hajlítható okostelefonját, a Galaxy Foldot, egyelőre csak néhány piacon. A cég csütörtökön azt közölte, hogy majd röviddel a piacra dobás előtt ismerteti, hogy hol lehet elsőként megvásárolni a 2 ezer dollár körüli terméket.

A Samsung áprilisban mutatta be az új készülékét, de a jelentkező hibák miatt elhalasztotta az értékesítés a megkezdését. A cég azóta például megerősítette a kijelzőt a hajlításnál, ahol korában gondok voltak. A Samsung közleménye szerint „sikeresek voltak a tesztek”. A rivális kínai Huawei Technologies szintén szeptemberben kezdi árusítani Mate X összecsukható okostelefonját.


Mint korábban megírtuk, a nagy médiaorgánumoknak kiadott tesztkészülékek pár nap használat után kezdenek meghibásodni, elromlik a képernyőjük. A Samsung szerint azért, mert a tesztelő újságírók eltávolították róla a védőfóliát – igaz, a sajtósok szerint a gyártó azt egy szóval sem említette, hogy ez gondot okozhat. Persze kicsit nevetségesnek is tűnik ez a magyarázat, annak fényében, hogy a védőfóliás készülékeknél is gondok jelentkeztek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: