2011-08-19 20:01:00• hírek • Póti Orsolya

Új kenyér napját ünnepelték a hagyományőrzők

Augusztus 19-én Új kenyér napját ünnepelték a Szatmári Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület tagja, illetve mindazok, akik részt vettek az egyesület által szervezett rendezvényen.

A Pirostéglás épület udvara népzenével és jó hangulattal telt meg péntek délután 17 órától. A Bartók Béla Egyesület három órás vidám percekkel, friss kaláccsal és forró bográcsgulyással várta mindazokat, akik különleges módon akarták megünnepelni Szent István és az Új kenyér napját.

Az egyesület ez alkalommal is bemutatta, hogy hová fejlődtek egy félév alatt. Az egyesület tagjai mellett fellépett a jól ismert ütőhangszeres Cserey Csaba, aki ezúttal nem relaxációs darabokkal szórakoztatta a közönséget, hanem magyar népdalokat improvizált egzotikus hangszerein. A zenész elmondása szerint, ez még szinte újdonság számára, de mindenképp jól eső érzés egy ilyen rendezvényen részt venni.

Csabcsy mellett fellépett az egyesület zenekara és koncertet adott a Bartók Béla kórus is Higyed Gyöngyi vezetésével.  Néptáncbemutatókból sem volt hiány, hiszen fellépett az avasújvárosi néptánccsoport és a domahidiak is bemutatták az látványos üvegestáncot és a tréfás népi játékot, amely jó kedvre derítette a közönséget.

A rendezvényt András Gyula szavalata, Sike Lajos előadása és egy furulyakoncert tette még színesebbé. A műsorszámok alatt a részvevők megkóstolhatták a hagyományos bográcsgulyást, de huszár gulyást is meríthettek tányérjukba.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: