2018-07-27 10:16:30• hírek • közlemény

Szeptemberig újabb pályázati lehetőségek nyílnak meg az AFIR-nál

„Összesen több mint 800 millió eurónyi összegre lehet pályázni az AFIR-nál, azaz a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökségnél a most megnyíló lehetőségeken keresztül. Mezőgazdasággal foglalkozók pályázhatnak majd a különböző összegekre, hogy fejleszthessék gazdaságukat” – tudtuk meg Magyar Lóránd Szatmár megyei RMDSZ-es parlamenti képviselőtől.

A képviselőház mezőgazdasági bizottságban is tevékenykedő szakpolitikus elmondása szerint 79 milliós pályázati alapból szerezhetnek támogatást a növénytermesztők a gazdaságuk korszerűsítésére, az állattenyésztők számára pedig 165 millió euró áll rendelkezésre, amiből bővíthetik, fejleszthetik gazdaságukat, akár új állattenyésztő-telepek létrehozásával.
 

Az állattenyésztők és a növénytermesztők kategóriájában is azok a pályázatok lesznek nyerők, amelyekben gépek és egyéb felszerelések vásárlása és építkezés is szerepel. Mindenképp nagy édeklődésre számítanak az AFIR-nál, hiszen a pályázók meglehetősen kedvező feltételekkel juthatnak majd támogatáshoz – ám elképzelhető, hogy már a 70 pontos pályázatok is nyertesek lehetnek.
 

Támogatásra pályázhatnak a kisgazdaságok is: a megfelelő pályázattal a 6.3-as intézkedés keretében 15 ezer eurós támogatást kaphatnak, a pályázható keretösszeg pedig több mint 51 millió euró.
 

Legkésőbb augusztus elején lehet pályázni a 4.2-es intézkedés keretében a mezőgazdasági termékek feldolgozására felhasználható támogatásra is. Ebben az esetben 203 millió euró a pályázható keretösszeg.
 

Közel 250 milliós összegből lehet majd támogatást kérni továbbá öntözési rendszerek kiépítésére, vagy egyéb, mezőgazdasággal kapcsolatos infrastruktúrális fejlesztésre – a pályázási periódus indítása ez esetben augusztus vége vagy szeptember eleje lehet.
 

„A támogatást igénylő gazdálkodóknak azt javaslom, hogy vegyék fel a kapcsolatot a megyei AFIR-ral, érdeklődjenek rendszeresen a pályázatok elindítása kapcsán. Fontos, hogy kiválasszanak egy pályázatírásban tapasztalt konzultánst is, aki nagy segítség tud lenni jó pályázat megírásában, a támogatás megszerzésében vagy a projekt lebonyolításában. A sikeres pályázatokhoz alapfeltétel a mezőgazdasági földterületek tisztázott tulajdonjoga is, erre is figyelnie kell annak, ki fejlesztené gazdaságát” – magyarázza Magyar Lóránd.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: