2014-07-04 16:27:37• hírek • Nagykároly.ro

Szeptember végére újulhat meg Nagykároly főutcája

Szeptember 30-áig kérte a nagykárolyi főutca megújulásáról szóló beruházás határidejének kitolását a nagykárolyi önkormányzat. Amint Bekő Tamásról megtudtuk, az illetékes hivatal bele is egyezett a határidő csúsztatásába. A városmenedzser elmondta, hogy a kivitelező ütemterve szerint augusztus végéig befejezik a munkálatokat, utána pedig a kisebb átalakításokra, módosítások elvégzésére kerülhet sor.

A nagy városrendezési projektek közül a Kossuth-kert felújítását megcélzó már rég befejeződött, a nagykárolyi helyhatóság éppen a legvégső elszámolást küldi el. A lakónegyedekbeli életkörülmények javításáról szóló befektetés szintén befejeződött. A színház és a kultúrház felújítását célzó projekt minden korábbinál nagyobb erővel zajlik. Minden bizonnyal sikerül majd az év végi határidőt tartani.

Nincs gond az elszámolással - tudtuk meg a városmenedzsertől. A helyhatóság az illetékes bukaresti hivatalnak az elvégzett munkáról szóló számlát küldi el, illetőleg csatolja a bizonylatokat. A kért pénz rendszerint húsz-harminc nap alatt megérkezik - mindez megfelelő tervezésre ad lehetőséget. Kicsit lassabban érkeznek meg azok az összegek, melyeket a már kifizetett szolgáltatások okán kér a városvezetőség.

A már kiegyenlített számlák után többnyire 40 nappal később érkeznek meg a fővárosi ellentételezés. Összegzésként Bekő Tamás elmondta: idén a régiós pályázatok kapcsán nem volt finanszírozási problémánk, a kifizetési rendszer beláthatóan, ütemezhetően működik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: