2013-08-05 17:58:10• hírek • Kocsis Zoltán

Szeptember elsején indul a második osztályú bajnokság

Hetek óta azt ígérte a Román Labdarúgó Szövetség (FRF), hogy az augusztus 5-i ülésén dönt a második és a harmadik osztályú bajnokság rendezési módjáról, ez azonban hétfőn nem történt meg. Eldőlt viszont, hogy a második osztályú pontvadászat szeptember elsején kezdődik.

„Korábban úgy hírlett, hogy szeptember 7-én lesz a rajt. Ennek ellenére én örülök, hogy ezt egy héttel előbbre hozták. Az edzésterv és a barátságos meccsek programja úgy van kialakítva, hogy szeptember elején kezdünk. Nagyon várom már az első bajnokit", mondta a Szatmár.ro megkeresésére Csík Tibor, az Olimpia vezetőedzője.

Az FRF hétfői ülése után továbbra sem lehet tudni, mely csapatok indulnak el a II. és a III. osztályban, nem tudni, hogy kik alkotják majd a csoportokat, ennek következtében pedig azt sem, mi a pontos program. Eldöntötték ugyanakkor, hogy milyen lesz a lebonyolítási mód a 2014-2015 és a 2015-2016-os bajnokságban. Eszerint a második osztályban idén marad a két 14 csapatos csoport, amelyből a szezon végén öt csapat esik ki. Jövőre viszont már csak két 12-es csoport lesz,amelynek végén a csapatok rájátszásban döntik el, ki jut fel és ki esik ki. A harmadik osztályban már idén 6 darab 12-es csoport indul, amelynek végén szintén rájátszás dönt a feljutásról és a kiesésről.

„Nem szeretném véleményezni ezt a döntést. Nálunk sok minden megváltozhat még egy év alatt. Engem most csakis a következő szezon érdekel. Az, hogy tudjunk fejlődni a csapatjáték terén és az, hogy teljesítsük a vezetők és a szurkolók elvárásait", jelentette ki Csík.

Noha nem tudni, pontosan mely csapatokkal kerül össze az Olimpia, az szinte kizárható, hogy a Rapid ebbe a csoportba kerüljön. Itt lesz vélhetően a Nagybánya, a Nagyvárad, az Aradi UTA, Marosvásárhely, Resicabánya, Slatina, Craiova, Mioveni, Craiova, Pitesti és Krassószörény.

„Noha nem sokat tudunk az ellenfeleinkről, mert mindenütt nagy volt a mozgás a nyáron, az kijelenthető, hogy Marosvásárhelyen és Resicabányán volt a legnagyobb stabilitás, meglepődnék, ha nem ők küzdenének majd a feljutásért", bocsátkozott némi esélylatolgatásba Csík Tibor.

A pontos csoportbeosztást és a programot az augusztus 14-i végrehajtó bizottsági ülésre ígéri az FRF.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: