2017-08-30 13:01:56• hírek • Szatmár.ro

Szeptember 3-án tartják a Bogdándi Néptáncfesztivált

Vasárnap ingyenes autóbuszjáratot indítanak Bogdándra reggel 10 órakor az Eötvös utcai buszmegállóból.

A Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ idén szeptember 3-án szervezi a XXVII. Bogdándi Nemzetiségek Folklórfesztiválját.

A rendezvény kezdeti célja a tövisháti települések szokásainak, táncainak, népviseletének, dalvilágának bemutatása, amely az évek alatt ezt a célt túllépve, immár egy rangos fesztivállá nőtte ki magát, ahol Bogdánd és környéke mellett számos vidék tánca színesíti a fesztivál programját.

Fellépnek a Nagykárolyi Rekettye, a megyét képviselő tánccsoport, a Doruri Satmarene magyar és román táncosai, a szatmári Gemeinsam német csoport,  a Fekete Rózsák együttese. "A környék településeiről Szilágylelléből, Hadadról, Szilágyszérből, Hadadnádasdról vesznek részt tánccsoportok a fesztiválon, de még Szilágycseh és Zilah is képviselteti magát. Mint minden évben, idén is van egy távolabbról érkezett csoport, ők az Érsemjéni Ezüstperje néptánccsoport, akik 40 perces műsorral örvendeztetik meg a nézőket" - írja a rendezvényt beharangozó sajtóközlemény.

A rendezvény 11.30-kor veszi kezdetét a Sipos László emléktáblánál, koszorúzással, majd innen vonulnak fel az együttesek a fesztivál helyszínére.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: