2015-07-30 18:24:01• hírek • Szatmár.ro

Szeptember 1-jétől megszűnik a Decebal híd alatti buszmegálló

Szatmárnémeti város tanácsa csütörtöki ülésén elfogadta a Szatmárnémetiből induló, illetve ide érkező megyei és megyeközi buszjáratok útvonalának szabályozásáról szóló tervezetet. Ennek értelmében csak néhány előre meghatározott ponton vehetik majd fel utasaikat a járatok, végállomásként pedig csak autóbusz-állomásokat használhatnak.

Amióta megyei és megyeközi járatok léteznek, gondot jelentett az állomáshelyük meghatározása, sok esetben a kisebb és nagyobb buszok a városközpontban várakoztak, vagy épp a forgalmat akadályozva álltak meg míg utasaik le- illetve felszálltak. Ennek az áldatlan állapotnak vet véget a városi tanács által csütörtökön elfogadott tervezet.

Ennek értelmében ugyanis a városközpontba be sem hajthatnak ezek a buszok, csak az előre meghatározott pontokon állhatnak meg, hogy az utasok le- vagy felszálljanak. Megszűnik a Decebal híd alatti buszmegálló is, a járművek majd csak hivatalos buszpályaudvarokon várakozhatnak, illetve csak ezek lehetnek a végállomásaik is. Minden cégnek, amelyik távolsági buszjáratot üzemeltet, kellene szerződése legyen egy autóbusz-állomással, máskülönben nem kapott volna engedélyt a működésre. Szatmárnémetiben négy ilyen van: egy az vasútállommással szemben, a másik a Luceafarul utca környékén, a harmadik a Batizi úton és egy a Transurban székhelyén.

A projekt persze nem csak arról szól, hogy megállapítják, hogy hol állhatnak meg a távolsági buszjáratok, hanem az is szerepel benne, hogy a helyi rendőrség milyen mértékű büntetéseket szabhat ki azokra, akik nem tartják be az előírásokat. Cégek esetében a büntetés 10 és 30 ezer lej közötti, a sofőr pedig 1000-től 3000 lejig kaphat büntetést.

Maskulik Csaba városi tanácsos kérésére a tervezetbe bekerült, hogy 15 napon belül minden távolsági autóbuszjáratot üzemeltető cég be kell mutassa a polgármesteri hivatalban az útvonalengedélyét és be kell jelentenie, hogy melyik megállókat fogja majd használni. Hogy melyek azok a pontok, amelyeken le- és felszállhatnak az utasok, arra hamarosan egy külön cikkben fogunk kitérni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: