2018-02-07 09:56:32• hírek • Közlemény

Szép eredmények az Erdélyi Magyar Iskolák Matematikaversenyén

2018. január 31. és február 4. között a szovátai Domokos Kázmér Óvoda, Gimnázium és Szakközépiskola adott otthont a 28. Erdélyi Magyar Iskolák Matematikaversenyének (EMMV).

A megmérettetést az idei évtől kezdődően tantárgyverseny rangra emelte a Tanügyminisztérium, amely a gimnazista diákok számára egyfordulós, a középiskolások számára pedig kétfordulós volt.
 

Idén 252 diák mérte össze tudását, közülük 22-en Szatmár megyét képviselték a verseny országos fordulóján. A gyerekek több iskolából neveztek, köztük a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, ahonnan hét, a Nagykárolyi Elméleti Líceumból, ahonnan öt, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból, ahonnan szintén öt, a 10-es számú Általános Iskolából pedig két diák mérte össze tudását a többi indulóval.
 

Egy-egy diákot küldött a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, a Szatmárnémeti Református Gimnázium, illetve a Mezőfényi Általános Iskola is. A Szatmár megyei csapat kísérőtanárai Schefler Enikő (Református Gimnázium) és Kiss Sándor (Nagykárolyi Elméleti Líceum) tanárok voltak. A tételeket összeállító bizottságban részt vettek: Czenter Enikő (Nagykárolyi Elméleti Líceum), Koczinger Éva (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum) és Tempfli Gabriella (Kölcsey Ferenc Főgimnázium).
 

Az elért eredmények alapján megyénkből a következő tanulókat díjazták:
 

Mák Andor - 5. osztály - (Nagykárolyi Elméleti Líceum, felkészítő tanára: Kiss Sándor) EMMV különdíj: dicséret

Szabó Thalmeiner Balázs - 6. osztály - (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő tanára: Koczinger Éva) minisztériumi I. hely valamint EMMV különdíj: I. hely

Éles Júlia - 8. osztály - (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítő tanára: Tempfli Gabriella) minisztériumi II. helyezés és EMMV különdíj: I. hely

Muszka Csaba - 9. osztály - (Nagykárolyi Elméleti Líceum, felkészítő tanára: Gaskó Gabriella) minisztériumi dicséret, EMMV különdíj: dicséret

Boros Csaba - 10. osztály - (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő tanára: Koczinger Éva) EMMV különdíj: dicséret


A záróünnepség befejező mozzanataként bejelentették a következő évi verseny helyszínét. Tempfli Gabriella tanárnő tolmácsolta Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónőjének meghívóját, így jövőre Szatmárnémetiben köszönthetjük majd a rangos megmérettetés résztvevőit.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: