2020-05-19 10:15:02• hírek • Szatmár.ro

Szép eredménnyel zártak a szatmáriak a Fisca Nemzetközi Sakkfesztiválon

 
 
Május 9 és 17. között, immár 24. alkalommal került sor a Fisca Nemzetközi Sakkfesztiválra, ám ebben az évben, a vírushelyzetre való tekintettel, a versenyeket online szervezték meg. Az online kiadás ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy a verseny nemzetközi jellege még inkább érvényesüljön, hiszen a 182 résztvevő a világ számos pontjáról jelentkezett. A játszmák tisztaságát és sportszerűségét webkamerákkal és nemzetközi sakk-szakértők bevonásával figyelték és elemezték. 
 
 
A szatmárnémeti Vointa Sakk Egyesület két sakkozóval képviselte magát az idei Fiscán, a kilenc parti után mindketten a legjobb 10 között zárták a versenyt. A 8 évesek kategóriájában 47 sakkozó öt országból mérte össze tudását (Románia, India, Ukrajna, Lengyelország és Franciaország).  Kovács Balázs a második lett, Kovács Ábel pedig a 8. helyet szerezte meg, derül ki az egyesület közleményéből.
 
 
Kovács Balázsnak nem ez az első sikere a Fiscán, hiszen tavaly 5 évesen a 6 évesek kategóriájában szerezte meg az ezüstérmet, idén viszont már a 8 évesek között méretkezett meg és ért el a dobogó második fokára. 
 
 
A sakk egyike azon kevés sportágaknak, amely karantén idején is könnyedén űzhető, ehhez pedig számos platformon nyílik lehetőség. A karantén időszakában, március eleje óta, a Vointa Sakk Egyesület edzője, Muntean Ciprian interneten keresztül tartja edzéseit, ezen felül pedig a sportolók online sakk versenyeken való részvétellel tartják formában magukat. Az online sakk-oktatásra jelentkezni a következő telefonszámon lehet: 0744.868.688
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: