2019-07-01 05:09:41• hírek • MTI

Szenzációs versenyzés és remek előzések az Osztrák Nagydíjon

A tavaly is győztes Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, miután elrontotta a rajtot, de aztán szenzációs versenyzéssel és remek előzésekkel diadalmaskodott.

A 21 éves Verstappennek ez volt az idei első, egyben pályafutása hatodik futamgyőzelme, de utolsó előzését a versenybíróság vizsgálta. A bírák végül úgy döntöttek - miután meghallgatták Verstappent és Charles Leclerc-t, valamint csapataik képviselőit -, hogy a manőver szabályos volt, így maradt az eredeti végeredmény.


Immár hivatalosan is másodikként a pole pozícióból startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba, a harmadik helyen pedig Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája végzett. A címvédő, ötszörös világbajnok és az összetettben most is vezető brit Lewis Hamilton (Mercedes) ötödik lett. A másik Ferrarival a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel negyedikként ért célba.


A rajtnál a második kockából induló Verstappen beragadt, így többen is el tudtak menni mellette, miközben a pole pozícióból startoló Leclerc elsőként fordult el az első kanyarban - amelyet a májusban elhunyt háromszoros vb-győztes osztrák Niki Laudáról neveztek el vasárnap. Verstappen sokat veszített, visszacsúszott a hetedik pozícióba, közben a kilencedikként rajtoló Vettel feljött hatodiknak. Az élen Leclerc, Bottas, Hamilton volt a sorrend, Vettel pedig a negyedik körben már ötödik volt, és támadhatta Kimi Räikkönent (Alfa Romeo), akit aztán a hatodik kör elején meg is előzött.


A 21. körben Bottas és Vettel egymás után hajtott a boxba kerékcserére, egy körrel később Leclerc is friss abroncsokat kapott. Hamilton a 30. körig kint maradt a pályán, a kerékcserénél pedig első vezetőszárnyat is cseréltek a címvédő Mercedesén, a pilóta ugyanis a csapatrádión a leszorítóerő csökkenésére panaszkodott, és maga kérte az elem cseréjét.


A kiállások után Leclerc maradt az élen, mögötte Bottas és Vettel száguldott a második és a harmadik helyen, a hosszabbra nyúlt boxlátogatás miatt pedig Hamilton csak ötödik volt, ugyanis Verstappen bejött elé a negyedik pozícióba.


A 47. körre Verstappen utolérte Vettelt, és harmadik komolyabb próbálkozásakor magabiztosan meg is előzte a német pilótát, aki azonnal a boxba hajtott kerékcserére. Verstappen a második Bottast is megközelítette, a köridők alapján pedig az élen álló Leclercnél is gyorsabb volt. Vettel a friss abroncsokkal Hamilton mögé, az ötödik pozícióba tért vissza a pályára.


Az 56. körben Verstappen nagyon könnyedén elment Bottas mellett is, és feljött másodiknak, ekkor Leclerc valamivel több mint öt másodperccel száguldott előtte.


Tíz körrel a leintés előtt Leclerc előnye már csak 3.8 másodperc volt Verstappennel szemben, aki folyamatosan egyre közelebb került a monacóihoz. Leclerc az első két támadást a 68. körben még remekül kivédekezte, egy körrel később viszont már nem tudta megakadályozni a hollandot az előzésben. Verstappen a második kanyar előtt bement Leclerc mellé, fordulás közben viszont a Ferrari jobb első és a Red Bull bal első kereke összeért, Leclerc emiatt elhagyta a pályát, Verstappen pedig úgy tudott kigyorsítani, hogy riválisának már nem volt lehetősége versenyben maradni vele. Az esetnél a csapatrádión mindkét pilóta a másikat vélte hibásnak, a versenybíróság pedig vizsgálatot indított, de végül a célba érkezés után három órával megszületett a döntés: nem volt szabálytalanság, így az eredeti végeredmény maradt érvényben.


Az utolsó körben Vettel még megelőzte Hamiltont a negyedik helyért. A díjátadásnál, valamint az azt megelőző percekben Verstappen és Leclerc nem állt szóba egymással, nem is gratuláltak a másiknak, a monacói a pezsgőzést is kihagyta a dobogón. A vb két hét múlva Silverstone-ban, a Brit Nagydíjjal folytatódik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: