2009-12-25 18:32:47• hírek • Szatmár.ro

Szenteste idén is megtörtént a csoda

Egyik legszebb ünnepünk a Karácsony, Jézus születése. Szenteste megtelnek a templomok, nyugalom és öröm tölti meg az ünneplő híveket, az éjféli misék pedig pásztorjátékaikkal kivételessé teszik az éjjelt.

Megváltónk születésének ünnepe a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében is templomba hívta a csodát együtt átélni vágyó híveket. Gyerekek és nagyszülők, elfoglalt édesapák, édesanyák ilyenkor együtt mennek el, hogy az év leghosszabb éjszakáján együtt éljék meg a csodát. Templomaink zsúfolásig telnek, a szentmisék pedig pásztorjátékokkal, ünnepi előadásaikkal is megjelenítik az ünnep igazi értelmét.

A szatmárnémeti Székesegyházban a plébánia fiataljai a szentmisét megelőzően adtak elő ünnepi zenés műsort, majd a nagyszámban jelen levő hívek előtt Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök celebrált ünnepi szentmisét.

Prédikációjában a szeretet megszületéséről beszélt: „Csodálkozunk, és Karácsony éjszakáján mindannyian nézzük a Gyermeket és hagyjuk, hogy ő  beszéljen hozzánk Istenről, aki ennyire szeret minket. Ebben a csodálkozásban valamennyien kicsit ismét gyermekké válunk. Úgy érzem, kedves Testvérek, pontosan erre az önfeledt gyermeklélekre van szükségünk ebben a rohanó világban, amikor talán úgy hisszük, hogy oly sok minden 'iszonyatosan fontos'. Karácsony ünnepén semmi sem 'iszonyatosan fontos', kivéve ezt a Kisdedet. A Szeretet elsodró erejét semmi sem képes megállítani. És ez a Szeretet ott fekszik a betlehemi jászolban. Nézzétek, ez a szeretet a miénk! Hagyjuk, hogy sodorjon bennünket Isten irántunk való szeretete, amelyet a Megtestesülés titkában mutatott meg nekünk."

Mint mondta, a világon a legszebb hivatás „Krisztushordozónak" lenni. „Merjünk-e Mária lenni vagy József, aki karjába veszi a Gyermeket? Igen, merjünk! Krisztushordozók leszünk, és ez a világon a legszebb hivatás! De ha nem merünk, legyünk legalább pásztorok, akik világgá kiáltják az örömhírt, hogy fény gyulladt az éjszakában, hogy megszületett a Szeretet."

A Székesegyházon kívül az egyházmegye többi temploma megtelt a szeretet ünnepén. Ahogy fotóriportunk is bemutatja, több helyen előadásokkal is ünnepelték Jézus születését. A képeket a Szatmári Püspökség Sajtóirodája bocsájtotta a rendelkezésünkre.


Karácsony a Kálvária templomban
Karácsony a Kálvária templomban


Ünnepi előadás a Hildegárda templomban
Ünnepi előadás a Hildegárda templomban


Szentmise a Római Katolikus Székesegyházban
Szentmise a Római Katolikus Székesegyházban


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: