2009-10-23 10:28:17• hírek • Ferenczi Noémi

Szent Miklós Hete

A rászorulók számára várnak segítséget a „Szent Miklós Hete" elnevezésű akció keretében. A begyűlt adományokat december 1. és 5. között fogják szétosztani.

Idén harmadik alkalommal kerül sor a Szatmárnémeti Szociális Gondozói Hivatal (SPAS) által kezdeményezett gyűjtési akcióra, mely keretében olyan hátrányos helyzetűeken próbálnak segíteni, akiket egyébként az ünnepek alkalmából senki sem ajándékozna meg.

Idén a Szatmár Megyei Drogellenes Központ, a Stea Egyesület, a Caritas Szatmárnémeti Szervezete, a Gyermekért, Családért és Közösségért Alapítvány, valamint a Hans Lindner Alapítvány is részt vesz az akcióban.
Tavaly összesen több mint ezer utcagyerekek, rászoruló család, alacsony jövedelmű, iskolás romagyermek kapott ajándékot. A szervezők vállalatoktól, vállalkozóktól és magánszemélyektől várnak segítséget.

Az idei gyűjtés során a begyűlt adományokat, a fentebb felsoroltakon kívül, a Langdon Down Egyesületet által gondozott fizikai és értelmi fogyatékosoknak, a hajléktalanszálló lakóinak, illetve a daganatos megbetegedésekben szenvedő gyerekeknek fogják szétosztani.

Az akcióval kapcsolatos bővebb tájékoztatást Marian Dumbrăvescu programvezetőtől a 0261-714195-ös vagy a 0740-205335-ös telefonszámon lehet kérni.


Tavaly számos intézmény szervezett ajándékozást a téli ünnepek alkalmával
Tavaly számos intézmény szervezett ajándékozást a téli ünnepek alkalmával


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: