2011-11-10 13:12:40• hírek • Póti Orsolya

Szent Mártonról emlékeztek meg a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban

A szegények védőszentjéről a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban is megemlékeztek november 10-án. A IX.-es osztályos tanulók német nyelvű színdarabot mutattak be diáktársaiknak a néhány perces nagyszünetben.

Szent Márton-napját ünnepelték a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban csütörtök délben. A diákok gyertyákkal, és lámpásokkal énekelve vonultak végig az iskola folyosóin egészen a díszteremig, ahol a IX. A, C, E és F. osztályok tanulóinak közös műsorára került sor. A diákokat a színdarabra Császár Béla némettanár készítette fel.

A diákok Szent Márton életét elevenítették fel színdarab formájában, majd a résztvevők a fény szerepéről hallhattak előadást, végezetül pedig dalok csendültek fel a szegények védőszentjének emlékére. Az előadók bemutatták Szent Márton életének egyik legfontosabb momentumát: püspökké avatását is.

Szent Mártont apostoli buzgósága, példamutató alázata révén Gallia-szerte ismerték és tisztelték. Hilárius püspök, akit az egyház később szentté avatott, 368-ban meghalt. Három év múlva, 371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg. A püspöki hivatalt alázatossággal viselte, bár megválasztása ellen tiltakozott.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai és tanárai minden évben megemlékeznek Szent Mártonról, a színdarabokban  résztvevő tanulók pedig lelkesen készülnek az ünnepségre.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: