2012-03-15 14:31:33• hírek • Szatmár.ro

Szent József templombúcsúk

Szatmári Római Katolikus Egyházmegye hat templomában tartanak templombúcsút Szent József, Szűz Mária Jegyese ünnepén.

Szent József Dávid családjából származott, Mária jegyese volt, amikor az egybekelésük előtt a Szűz méhében fogant a Szentlélektől. Az összeírás idején Betlehemben megszületett a gyermek Jézus. A veszély elől József engedelmesen Egyiptomba menekítette családját majd hazatérésük után Názáretben telepedtek le, ahol ácsként dolgozott. Jézust 12 éves korában Jeruzsálembe vitték, később pedig visszatértek Názáretbe. Jézus nyilvános működésének megkezdése előtt nem sokkal hunyhatott el, ám sem halála időpontját, sem sírhelyét nem ismerjük.

A szent engedelmesség, a családi gondoskodás és szerény alázatosság példaképe Szent József. 1870-ben IX. Pius pápa az Egyház védőszentjévé tette. A Habsburg-ház Bécs 1683-as, majd Buda 1686-os felszabadítását részben Szent József közbenjárásának tulajdonítja. A munkások védőszentje, és a jegyesek pártfogója.

Bár az őskeresztények szép emléket állítottak Szent József tiszteletének, mégis ünnepe csak a 10. századtól kezdve szerepel a nyugati naptárakban. Március 19 megünneplése a 14. században kezdett terjedni a nyugati országok templomaiban. 1621-ben XV. Gergely pápa tette általánossá az ünneplését.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye hat templomának - a szatmárnémeti Sugár úti, a nagybányai Coşbuc utcai, a kaplonyi, batizi, aranyosmeggyesi, és nagypeleskei templomok titulusa Szent József, Szűz Mária Jegyese.

Ennek megfelelően, a szatmárnémeti, sugárúti templom búcsúmiséjére március 19-én, a kis templomtér miatt két időpontban kerül sor: reggel kilenc órától, és délelőtt tizenegy órától Ft. Simon Attila pusztadaróci plébános szentbeszédével. A búcsút megelőző napon délután négy órától a „Szent József a munkás" Katolikus Férfiak Szövetsége szervezésében szabadtéri keresztutat tartanak a templommal szembeni Kossuth Kertben.

Kaplonyban is az ünnep napján, 19-én hétfőn tartják a búcsúmisét, délelőtt tizenegy órától, Ft. Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes, plébános ünnepi szónoklatával.

Aranyosmeggyesen 17-én szombaton, fél tizenkettőtől kerül sor a Szent József templom búcsúra, Ft. Covaci István, a szatmárnémeti Szent János apostol és evangélista egyházközösség segédlelkészének szentbeszédével, Nagypeleskén pedig 18-án vasárnap délután fél egytől mutat be Ft. Bauman István plébános szentmisét. Mindenkinek szép ünneplést kívánunk!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: