2012-08-20 11:17:46• hírek • Póti Orsolya

Szent István királyra emlékeztek Szatmárnémetiben

A keresztény magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án a Római Katolikus Székesegyház előtti téren megemlékezésre és koszorúzásra került sor. A megemlékezést ünnepi szentmise előzte meg.

A szentmisén igét hirdetett Nm. Ft. Schönberger Jenő megyés püspök, azt követően pedig a megemlékezők tömege kivonult a Székesegyház előtti térre, ahol a szatmárnémeti Szent István Kör által szervezett koszorúzásra került sor.

István király a kitűnő hadviselő és erőskezű uralkodó 1038-ban - a történészek becslése szerint - 63 éves korában hunyt el. Legnagyobb érdeme a magyarság fennmaradását biztosító döntése, a Nyugathoz, Európához történő csatlakozás volt. Szent Istvánban a magyar nemzet új életútját kijelölő alkotó egyéniséget, minden idők legnagyobb magyarját tiszteljük.

Szőcs Péter Levente, a Szent István Kör elnöke rövid ünnepi beszéddel nyitotta meg a rendezvényt, ezt követően pedig a város intézményeinek és szervezeteinek képviselői koszorúkat helyeztek el a szobornál tiszteletük jeléül.

„A nagy királyunkra való megemlékezéssel veszi kezdetét a XI. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat, mely közösségünk értékeit hivatott felsorakoztatni. Éppen az értékek megőrzését, és ezek továbbadását veti fel Szent István király Imre herceghez írott intelmeiben" - mondta el Szőcs.

Koszorúval tisztelgett az államalapító előtt többek között a Szatmári Római Katolikus Püspökség, a Szatmár Megyei Tanács, a Szatmárnémeti RMDSZ, a Szatmár Megyei RMDSZ parlamenti képviselői, az Árpádházi Szent Erzsébet Nőszövetség, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, a „Hám János" Római Katolikus Iskolaközpont, a Máltai Segélyszervezet, a Szatmári Caritas Szervezet, a Kölcsey Ferenc Véndiákszövetség, az Ady Endre Társaság, a Szatmár.ro hírportál, és nem utolsó sorban a Szent István Kör képviselői is.

A rendezvény nemzeti himnuszunk közös eléneklésével és a Varga Péter által irányított kórus előadásával zárult.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: