2010-08-20 14:20:15• hírek • Szatmar.ro

Szent Istvánra emlékeztek Szatmárnémetiben

Szatmárnémetiben is megünnepelték a magyar nemzet legkiemelkedőbb személyiségét. Szent István király napján, a keresztény magyar államalapítás ünnepén a megyeszékhelyen megemlékezésre gyűltek össze.

Szatmárnémetiben az ünnepség szentmisével indult, amelyet a Római Katolikus Székesegyházban tartottak. A szertartást Nm. Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök celebrálta, aki Szent István döntő szerepét hangsúlyozta a kereszténység életében. Hitünk megalapozásában példaértékű az első magyar király magatartása, hiszen nagy megpróbáltatásokon kellett átmennie ahhoz, hogy Krisztus mellett megmaradjon, és országát is erre irányítsa.

A szertartás alatt a résztvevők elcsendesedve elgondolkodhattak, hogy az az út, amelyen Szent István ezer éve elindította a magyar nemzetet, ma is járható.

A szentmisét követően tíz órától a Szent István szobor előtt tisztelegtek. Nt. Ilonczai Zsombor református lelkipásztor ünnepi beszédében kifejezte, mekkora hálával és elismeréssel tartoznak a magyarok az államalapító királynak. Elmondta: a Kárpát medencében élő magyarságnak is újabb és újabb megpróbáltatásokat kell kiállnia, akárcsak akkoriban Szent Istvánnak. A kérdés az, hogy megmaradunk-e azon az úton, amelyet Szent István kitaposott.


A katolikus és református egyház együtt képviselték a kereszénységet
A katolikus és református egyház együtt képviselték a kereszénységet


A megemlékezést követően a város intézményei, szervezetei koszorúkat helyeztek el tiszteletük jeléül, így például a Szatmári Római Katolikus Püspökség, Szatmár Megyei RMDSZ, Szatmárnémeti RMDSZ, Erdei D. István és Varga Attila képviselők, az Árpádházi Szent Erzsébet Nőszövetség, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, a Caritas, Máltai Szeretetszolgálat, Ady Endre Társaság, Szent István Kör, valamint a Szatmar. ro.

Szent István ünnepét nemcsak a magyarok tartják, hanem a mindenhol a világon, ahol számottevő katolikus él, hiszen István király volt az, aki a kereszténységet megerősítette.


Nt. Ilonczai Zsombor lelkipásztor ünnepi beszédet mondott
Nt. Ilonczai Zsombor lelkipásztor ünnepi beszédet mondott


Az ünnepség végén a Himnusz is felcsendült
Az ünnepség végén a Himnusz is felcsendült


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: