2014-08-19 18:00:14• hírek • Szatmár.ro

Szent István király ünnepe Szatmárnémetiben

Augusztus 20-án, szerdán, államalapító királyunk napján, az ünnepi program reggel 9 órakor kezdődik a Székesegyházban tartott szentmisével, amelyet Nm. Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök celebrál. A szentmisét követően a székesegyház homlokzatán álló Szent István király szobrát koszorúzzák meg a résztvevők. A koszorúzni szándékozókat arra kérjük, hogy a szentmise kezdete előtt iratkozzanak fel a szervezőknél.

Az ünnepi program délután folytatódik a Szent István Kör hagyományos történelmi előadásával. Híven több mint húsz éves tevékenységéhez, a Kör ezúttal is a magyar történelem egyik nagy fordulópontját választotta előadásának témájául: az első világháború kitörését, a 100. évforduló kapcsán. A felkért előadó Thoroczkay Sándor ny. történelemtanár, a Kör tiszteletbeli elnöke „...viselni fogjuk annak minden következményét." Az I. Világháború kitörése és Magyarország címmel áttekintést ad az 1914-es év eseményeiről és a szent-istváni állam korabeli helyzetéről.

Ahogy a címül választott idézet is mutatja, az előadás középpontjában Tiszta István, Magyarország akkor hivatalban lévő miniszterelnökének tettei és gondolatai állnak.Az előadásra 17.00 órai kezdettel kerül sor, a Szatmár-Németi Református Gyülekezet termében. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Államalapító királyunk ünnepi programjai a XIII. Partiumi Magyar Napok részét képezik, a rendezvénysorozat főszervezői az Identitás Alapítvány és a Szatmárnémeti RMDSZ.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: