2015-04-15 14:19:56• hírek • Kocsis Zoltán

Szent György napi vigasságokra várnak a Szejke-tanyára

Szent György havának 25. napján immár harmadik alkalommal szervezik meg a Szatmárnémeti közvetlen közelében található Szejke-tanyán a Szent György napi vigasságokat és hagyományőrző foglalkozásokat. Kicsiket is nagyon széles programkínálattal várnak a szervezők, azaz a Borókagyökér Egyesület tagjai.

Amint azt a program megnevezése is sugallja, a jó kedv és a hagyományok őrzése áll majd a rendezvény középpontjában. Ezek összeállításakor fontos szempont volt, hogy kicsik és nagyok, gyerekek s felnőttek egyaránt kellemesen és tartalmasan szórakozhassanak.

Így hát a hagyományos kézműves foglalkozások mellett helyet kapott a programban többek között a sárkányépítés. Ki-ki kipróbálhatja képességeit, ügyességét olyan hagyományos és sok mozgást igénylő játékokban és versenyekben, mint a vitézi játékok, a szédült maraton, a mocsárjárás vagy a gólyaláb-verseny.

A honfoglalás és a kalandozások korát idézik majd fel a nagykárolyi Corvus Regia Egyesület tagjai, akik íjjászbemutató keretein belül mutatják be őseink harcmodorát.

A Borókagyökér Egyesület tehát április 25-én, 11.00 órai kezdettel minden érdeklődőt vár a Szejke-tanyára. A részvételi díj felnőttek számára 20, gyerekek számára 10 lej. A díjak és alapanyagok mellett ebben benne van még a bográcsleves ára is.

Jelentkezni és érdeklődni a 0729-677930-as telefonszámon lehet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: