2014-06-11 13:27:02• hírek • Szatmár.ro

Szent Antal ünnepén

Szatmárnémetiben és Kaplonyban tartanak búcsút, június 13-án, Szent Antal ünnepén.

Páduai Szent Antal nemesi családból származott, eredetileg Fernando névre keresztelték. Tizenhat éves lehetett, amikor belépett az Ágoston-rendi kanonokok közé. Ekkor vette fel az Antal nevet, védőszentjéül Remete Szent Antalt választva. 1220-ban átlépett a ferences rendbe, és misszionáriusként Marokkóba indult. Betegsége miatt hamar haza kellett térnie, a hajó azonban viharba került, és Szicília partjaira vetődött. Itt élt egy rövid ideig, és itt vett részt 1221-ben a ferencesek generális káptalanján. Ekkor találkozott Assisi Szent Ferencel. Antal kitűnt szónoki képességeivel, ezért azzal bízták meg, hogy Itáliában a katharoknak és Dél-Franciaországban az albigenseknek és valdenseknek prédikáljon. 1227-ben tért vissza Észak-Itáliába, ahol térítő prédikátor és tartományfőnök lett, miközben a Bolognai Egyetemen a teológia ferences lektora volt. 1230-ban visszavonult számos hivatalától, és 1231-ben útban Padova felé halt meg, az arcellai kolostorban.

Az emberek határozott és ismételt követelésére IX. Gergely pápa már tizenegy hónappal halála után, 1232. május 30-án szentté avatta. 1946-ban egyháztanítóvá nyilvánították. Páduai Szent Antal (többek között) a szegények védőszentje, ezért a katolikus templomokban a szobra előtt található Szent Antal-persely a rászorulók számára felajánlott adományok gyűjtésére szolgál.

A Szatmári Egyházmegyében a szatmárnémeti batizi úti, és a kaplonyi templomok titulusa Páduai Szent Antal. A batizi úti templom búcsúmisére 13-án pénteken, délelőtt tíz órától kerül sor Orbán Mihály SJ, a Kálvária templom német közössége lelkészének szentbeszédével. Kaplonyban szintén pénteken tartják a búcsúmisét 11 órától, Ft. Csató Béla pápai káplán, tb. kanonok, csíkszentkirályi plébános szentbeszédével. Szeretettel várják a híveket!

Liliomáldás is lesz Szatmárnémetiben

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: