2017-03-22 16:02:56• hírek • Kocsis Zoltán

Szennyvíztisztító állomást látogattak a szatmári diákok

Több mint négymillió euróból közel négy évnyi munkával sikerült korszerűsíteni Szatmárnémeti szennyvíztisztító állomását, amely közel nyolcvanezer háztartás szennyvizét „mossa tisztára”. A modernizált létesítményt hivatalosan tavaly decemberben adták át, ennek apropóján pedig március 22-én, azaz a víz világnapján szatmári diákok tucatjai ismerkedhettek meg a korszerű szennyvítisztítóval.

Dan Stegerean, az állomást működtető Apaserv igazgatója elmagyarázta, a korszerűsítés következtében a szennyvíztisztító immár teljesíti az Európai Unió háromlépcsős elvárását. Ami azt jelenti, hogy mechanikus, biológiai és kémiai módszerrel is képesek immár megtisztítani a szennyvizet. Amely teljesen tisztaként kerül bele a Szamosba. Stegerean elmondta továbbá, hogy Szatmárnémeti ivóvize „a legjobb öt között” van országos viszonylatban.

A megyei vízhálózatért felelős Octavian Lazar kiemelte, távlati cél az, hogy Szatmár megye valamennyi településén legyen vezetékes víz és kanalizálási rendszer – legkésőbb 2030-ig. Ami amúgy uniós követelmény is.

„Románia jelenleg jól áll, ami a vízkészleteket illeti, ám már most fel kell készülnünk a visszafordíthatatlan klímaváltozás negatív következményeire. Ezért fontos, hogy megértsük, a vízzel takarékosan kell bánnunk”, fordult a gyerekek felé.

„Elszomorító, hogy a Szamos-part telis-tele van szeméttel. Meg kell értenünk, minél kevesebb szemetet termelünk, annál kevesebb szennylé jut a talajba és annál tisztábbak maradnak ívóvízkészleteink”, kötötte össze a vízgazdálkodást a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával Maskulik Csaba városmenedzser.

Mielőtt a gyerekek közelebbről is megismerkedhettek az állomás különböző részeivel, Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója díjazta a szelektív hulladékgyűjtési versenyben részt vevő iskolák diákjait.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: