2014-10-15 15:21:50• hírek • Szatmár.ro

Szennyvízhálózat-bővítés Halmiban

Halmi azok közé a szerencsés települések közé tartozik, ahol várhatóan, jővőre jelentősen bővül majd a szennyvízhálózat.

A most leadott dokumentáció szerint 13 kilométernyi csatornahálózat kiépítésére kínálkozik most lehetőség. A projekt elbírálást követően, tavasszal sor kerülhet a versenytárgyalásokra, illetve az év végéig a kivitelezés is befejeződik majd - tudtuk meg Incze Lajos polgármestertől.

Incze elmondása szerint nagyon nagy szükség van a szennyvízhálózat bővítésére, főleg a tömbházaknál. A lakosok jelenleg emésztőgödrökkel oldják meg a szennyvíz elvezetését, azonban a nagymértékű talajvízszennyezés miatt, a jelenleg érvényben lévő előírásoknak megfelelően, nehéz megszerezni a szükséges engedélyeket.

A jövőre megvalósuló beruházás a lakosság körülbelül 20-30%-át érinti, ezzel együtt összesen 22 km-nyi szennyvízcsatornája lesz a községnek.

Már elkészült a projekt további része is, mely szerint a következő fázisban 2020-ig ki fog épülni a település teljes szennyvízelvezető rendszere, illetve egy szennyvíztisztító telep megépítésére is sor kerül majd Túrterebesen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: