2016-10-25 09:46:34• hírek • MTI

Szenátusi nem az élettársi szerződésre

Nagy többséggel elutasította a román szenátus azt a képviselői törvénykezdeményezést hétfőn, amely a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét vezetné be Romániában.

A tervezet szerint az élettársi kapcsolatot közjegyző előtt jegyezhetnék be az egymással "érzelmi indíttatásból" jogegyenlőségen alapuló vagyonközösséget vállaló, azonos nemű vagy akár különböző nemű párok. Az élettársi szerződés egyebek mellett feljogosítaná a feleket, hogy bankhitel igénylése esetén mindkettejük jövedelmének figyelembevételét igényeljék a hitelezőtől, kórházi ápolásuk idején hozzátartozói jogokat gyakoroljanak, halálozás esetén pedig egymás örökösei legyenek.

Remus Cernea független képviselő, emberi jogi aktivista tervezetét mindössze két szenátor támogatta, 71-en ellene voksoltak, heten pedig tartózkodtak. A kétkamarás román parlamentben ebben az esetben a képviselőházban fogják meghozni a végső döntést.

A voksolásra egy olyan időszakban került sor, amikor a Koalíció a Családért elnevezésű civil szervezet országos kampányt folytat Romániában a melegházasság lehetőségét kizáró alkotmánymódosításért, és azt szeretné elérni, hogy az erről szóló alkotmánymódosító népszavazást a decemberi parlamenti választásokkal egyszerre tartsák meg.

A Koalíció a Családért polgári kezdeményezéséhez több mint hárommillió ember csatlakozott. Ebben azt követelik, hogy az alaptörvény "egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságaként" határozza meg a családot, a jelenlegi alkotmány ugyanis "házastársakat" említ, ami elvileg nem zárná ki a homoszexuálisok között kötendő házasságot sem.

Románia 2001-ben törölte a büntető törvénykönyvből azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a "nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó homoszexuális kapcsolatokat". A polgári törvénykönyv - 2011-ben elfogadott új változatában is - tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem, függetlenül attól, hogy azokat azonos vagy különböző neműek kötötték.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: