2018-05-07 12:28:25• hírek • közlemény

Szemlélődő út Kálmándon

Az élet zarándokút - ezzel a gondolattal indult május 5-én Kálmándon a Püspökség világiak irodája által szervezett lelki nap, amelynek első felében szemlélődő sétát tartottak a természetben.

A résztvevőket arra kérték, figyeljenek a fizikai értelemben megtett útra, a tájra, ahol elhaladnak, a természet egészére és a részleteire, de az esetlegesen megtett belső útra is. Istenhez, önmagukhoz, a társaikhoz próbáltak így közelebb kerülni.
 

A szemlélődés az igazság megragadásának csendes, többnyire szótlan, racionális megfontolások nélküli állapota. Alapja az ember veleszületett adottsága, a nyitottság a transzcendencia és az isteni titok felé. Így a szemlélődés egyfajta meditáció is, egy csendes és elmélyült állapot, amelyben közvetlenül és közvetetten Istent próbálják a résztvevők megtapasztalni. A tartalmas sétát követően a templomkertben helyet foglalva a kánai menyegző történetét olvasták el és abban Mária magatartására tekintettek, a céltudatos és tárgyilagos, meggyőződésből fakadó megnyilvánulásaira. Végül azt vizsgálták, hogyan alkalmazhatnák a megismert hozzáállástípust életükben? A gyakorló Krisztus-követő életében ugyanis a hit meggyőződéssé tud válni, ehhez azonban szükség van a személyes megtapasztalásokra, Isten- élményekre.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: