2019-05-17 08:25:27• hírek • Bede Emőke

Személy- és áruszállító járműveket ellenőrzött a rendőrség

Újabb európiai szintű ellenőrzési kampányhoz csatlakozott péntek reggel a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség közlekedésrendészeti osztálya. A közúti ellenőrzés ezúttal a tehergépkocsik és az autóbuszok ellenőrzésére irányult. Elsősorban a vezetési- és pihenőidővel, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok tartását vizsgálták, hiszen ezek áthágása komoly veszélyt jelent a forgalom többi résztvevőjére is.

A TISPOL Truck&Bus akciója péntek reggel, 9:30-kor rajtolt el a Batizi úton, a rendőrök egymás után állították félre a kamionokat, furgonokat, kisbuszokat. A hivatalos dokumentumok mellett minden sofőrt alkoholszondás vizsgálatnak is alávetettek. Az ellenőrző akció összesített eredményeivel hamarosan jelentkezünk.


Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának (TISPOL) egyébként nem ez volt az első akciója idén. Március közepén a biztonsági övek használatát ellenőrizték az egész EU területén, áprilisban pedig azon sofőrökre vadásztak, akik a megengedettnél jóval gyorsabban hajtottak, s ezzel nem csak saját életüket, de mások biztonságát is veszélyeztették.






Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: