2009-12-04 10:19:43• hírek • MTI

Szemben mindenkivel

Csaknem harminc kilométert hajtott forgalommal szemben az autópályán egy romániai teherautó, amelynek vezetője a rendőrség előtt tett nyilatkozata szerint nem vette észre, hogy rossz irányban megy.

A román hatóságok kedden adták át a forgalomnak az észak-erdélyi autópálya 42 kilométer hosszú első szakaszát, amely a Kolozs megyei Gyalu és Torda településeket köti össze.

A korszerű út lerövidíti a Belső-Erdélyen való átutazást, de kellemetlenségeket is okoz újszerűsége miatt. Romániában ugyanis összesen csak 326 kilométer autópálya létezik, egész Erdélyben pedig ez az első sztráda.   

Az 1987 óta jogosítvánnyal rendelkező sofőr ezért a rendőrök előtt azzal védekezett, hogy soha életében nem vezetett még autópályán. Beismerte, hogy látta, meglehetősen sokan jönnek a szemközti irányból, és folyamatosan fényjelzéseket adnak le neki, de állítása szerint nem értette, hogy mit akarnak.

A gyanútlan teherautó-vezető csak akkor győződött meg végképp, hogy valamit elvétett, amikor "rendőri kíséretet kapott". A rendőrség közbelépésének köszönhetően a 30 kilométeres "ellenszáguldás" során senkinek nem esett baja. A pénzbírság mellett a sofőrtől két hónapra elvették a jogosítványát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: