2015-01-23 14:11:50• hírek • Szatmár.ro

Széleskörű összefogás a gyerekekért

Hároméves program keretében ötezer szatmárnémeti gyermek fejlettségi szintjét vizsgálják meg, szükség esetén terápiákkal zárkóztatnak fel, és előzik így meg a későbbi gondokat.

Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala kezdeményezésére idéntől, hároméves lefutással folytatják és több gyerekre terjesztik ki azt a programot, amit a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Egyesülete a hozzá tartozó Boldog Scheffler János Központ szakembereivel végzett az elmúlt, 2013-2014-es tanévben - Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala pénzbeli támogatásával.

Akkor 24 óvoda 53 csoportja 991 gyermekének fejlettségét tekintették át - erre előzetesen felkészített - óvónők tünetlisták alapján, 159 gyereket javasolva több részletet figyelembe vevő szűrésre. Ezt már szakemberek végezték, döntő százalékban azt tapasztalva, hogy valóban megkésett fejlődésről van szó, és el is végezték az érintett gyerekekkel a felzárkóztató terápiákat. Sokan már fél év múlva elhagyhatták a foglalkozásokat. Az eredmények és tapasztalatok megmutatták az úttörő program fontosságát, ezt felismerve döntött úgy Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala, hogy kezdeményezi a projekt folytatását. Az új projektben a partnerek: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala - a partnerséget Szatmárnémeti Városi Tanácsa hagyta jóvá a 255/2014-es határozata alapján -, a Boldog Scheffler János Központ, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, és a Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrásközpont. Idéntől minden eddiginél több, ötezer gyerek bevonásával folytatják a projektet.

De nem csak a gyerekek számában több ez a projekt, mint az előző volt - mondta el kérdésünkre Fazekas Brigitta projektvezető, a Boldog Scheffler János Központ szakmai vezetője. Hároméves intervallumot felölelő ideje lehetőséget ad arra, hogy ne csak a szűrésre és a terápiákra összpontosítsanak, de legyen egy utánkövetési periódus is. Akiket idén felmérnek, a következő években újra és újra, attól függetlenül, hogy szüksége volt-e az illető gyereknek speciális fejlesztésre, vagy sem. Így fontos információkhoz juthatnak a terápiák hasznosságáról, különösen összehasonlítva a terápiákra járt gyerekek fejlettségét azokéval, akiket szülei elmulasztanak elvinni szakemberhez - hiszen tavaly is a javasolt gyerekek kevesebb mint fele vett igénybe fejlesztést.

A már most futó új projektben az óvónők szeptemberben felkészítő konferencián vettek részt, az elmúlt hónapokban elvégezték a nagycsoportos óvodás gyerekek felmérését és megkezdődött a szakfelmérés is, ezzel párhuzamosan pedig - többnyire megelőző jelleggel - megindultak a terápiák. A kiscsoportos gyerekeket február és április között szűrik majd, így az ő terápiáik csak ezt követően indulhatnak. A kicsiket azért szűrik később, hogy álljon rendelkezésükre fél év, megszokni az új környezetet, az óvodát. Azért ezt a két célcsoportot választották az első évre, mert két különböző, jellemző problémacsoport állhat fent esetükben. A kicsiknél a kommunikációs zavarok, beszédkésés, viselkedésproblémák, az adaptációs zavarok mutatkozhatnak meg - és egész kicsi korban ezeket kell megoldani, hogy az óvodai beválás megvalósuljon -, a nagyoknál pedig fel kell készülni az iskolára, ezért az iskolai beválásra szükséges funkciókat nézik. A nagycsoportosok általában ötévesek, és van még legalább egy évük arra, hogy felkészítsék őket az iskolakezdésre, lehetőleg akkor már iskolaérettek legyenek.

A felmérések - összesen 11 ezer eseti vizsgálat -, a pedagógusok képzéséhez hasonlóan, a három év lefutása során rendszeresek lesznek. A menetet tekintve, a 2014-2015-ös tanévben ezer gyereket mérnek fel, kis- és nagycsoportosokat. Az azt követő tanévben újraellenőrzik őket - már közép csoportosok és iskolai felkészítős korúak lesznek -, köztük pedig azokat is, akik közben terápiás kezelést kaptak. De ugyanígy megvizsgálják az új kis- és nagycsoportosokat, a fentiekkel együtt összesen négyezer gyereket. A 2016-2017-es tanévben ötezer gyerek kerül felmérésre, az új kiscsoportosokkal, a közép- és nagycsoportosokkal, az iskola-felkészítőbe járókkal és az első osztályosokkal. Az újraellenőrzésekkel a projekt már kilép az óvodák termeiből és belép az iskolákba is. A következő években ezért nem csak óvónőket, hanem tanítónőket is képeznek majd.

A projekt rövid távú eredménye lehet az, hogy az időben történő felzárkóztatással a kommunikációs problémákkal élő, viselkedés-, együttműködés- és tanulászavaros gyerekek beilleszkednek közösségeikbe és társaikhoz csatlakozva óvodába, iskolába járnak. A hosszú távú eredmény lehet az, hogy kevesebb viselkedés- és személyiségzavarokkal küzdő ember él majd a környezetünkben, kevesebben kell majd pszichoterápiára járjanak és gyógyszeres kezelésben részesüljenek. Az időbeni segítségnyújtás és fejlesztés növeli a gyerekek sikerességét a későbbi életükre is. Ezen túl, a projektben együttműködő szervezetek remélik, hogy tudatosabbá válik a szülők körében az egyre jellemzőbb probléma. Egyre többen megérthetik, hogy attól, hogy gyermekük nem sérült, még lehet eltérő fejlődésű és neki, szülőnek időben segítenie kell.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: