2007-09-11 15:47:42• hírek • István Löchli

Szelektíven a hulladékot

 Egyre több szelektív hulladékgyűjtő központ létesül Szatmár megyében.

Egyre nagyobb teret kap megyeszerte a szelektív hulladékgyűjtés. Egyes községekben és városokban több szelektív hulladékgyűjtő kukát helyeztek ki az arra illetékes vállalatok.

Szatmár megyében összesen hat cég foglalkozik papírhulladék, és kilenc pedig a pillepalack gyűjtésével. Szatmárnémetiben több ilyen jellegű vállalat mellett, a Florisal köztisztaságért felelős vállalat is szelektív hulladékgyűjtő központokat létesített, ahol a lakóközösségek külön konténerekben tudják tárolni a pillepalackot, a papírhulladékot és egy konténerben pedig a vegyes hulladékot. Békéssy Erzsébet a Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója a Szatmár.ro-nak elmondta, szerencsére Szatmárnémetiben a lakosok egyre fontosabbnak tartják a szelektív hulladékgyűjtést. Ezt bizonyítja a Partiumi Magyar Napokon, a Környezetvédelmi Ügynökség által kezdeményezett felmérés is, mely szerint a megkérdezettek többsége támogatta a szelektív hulladékgyűjtést, és elmondta, amennyiben lenne rá mód, és a feltételek is adottak lennének, ők is "válogatva" gyűjtenék a szemetet.

„A Partiumi Magyar Napokon felmérést végeztünk a lakosság körében, és a megkérdezett nagy százaléka a szelektív hulladékgyűjtés mellett érvelt. Van eredménye annak, hogy az emberek a médiában, különböző szórólapokon és az általunk tartott képzéseken, mindig hallanak a szelektív hulladékgyűjtésről. Az emberek egyre nyitottabbak, egyre nagyobb a lelkesedés az iránt, hogy szelektíven gyűjtsék a hulladékot, hiszen ez az ő érdekük is.” – nyilatkozta Békéssy.

A papír és a műanyag gyűjtése mellett, több cég jelezte, hogy az üveg szelektív begyűjtését is elkezdenék, de ehhez meg kell teremteni a szüksége feltételeket. Amennyiben sikerül minden szeméttárolóba több gyűjtőkonténert elhelyezni, azzal nagymértékben csökkenne a megyebeli szemétlerakatok túlterheltsége is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: