2006-06-12 19:53:29• hírek • Szatmar.ro

Székelyföldi Rockmaraton

Szejkefürdőn idén is megrendezik a Székelyföldi Rockmaratont.

2006. július 11-16. között a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn idén is megrendezik a Székelyföldi Rockmaratont.

Amint a rendezvény, egyik szervezője Orosz Pál Levente elmondta, az elmúlt évek tapasztalatait alapul véve az idén megszervezik a nulladik napot is, amelyen egy nagy szabadtédi buli lesz. Orosz fontosnak tartotta megjegyezni azt, hogy az idei Rockmaraton fellépői olyan csapatok lesznek, amelyek a nyár folyamán semmilyen más székelyföldi területen nem lépnek fel - írja a Nagyvárad.ro.

Összesen 21 magyarországi és 9 erdélyi zenekar fog hangulatteremtőként szerepelni, akik a széles rockzenei paletta különböző területei képviselik. Orosz Pál Levente továbbá megjegyezte azt is, hogy a rendezvényen az idén egy olyan híres magyar zenekar is fellép, amely 30 éves fennállása óta még sohasem koncertezett Erdélyben. Ez az együttes pedig a Lord. De e Lord mellett nem törpülnek el az olyan neves előadók, mint a Kalapács, Auróra, Ámok, Moby Dick, Agragátor, Ossián vagy a Tűzmadár sem. De ugyanakkor több erdélyi előadócsapat is szerepelteti magát a rendezvényen.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: