2015-11-19 11:45:48• hírek • Szatmár.ro

Szegény gyerekeknek gyűjtenek a tanítóképzősök

Gyűjtést szerveznek az elsőévesek, nehéz körülmények között élő gyerekeket lepnek meg Mikulás napján.

A BBTE Szatmárnémetibe kihelyezett tagozatán, az óvó- és tanítóképzősök között már hagyomány, hogy minden egyetemi évben az elsőévesek jótékonysági akciót szerveznek karácsony közeledtével. Egy-egy hátrányos helyzetű közösség gyermekeit lepik meg a leendő pedagógusok, az elmúlt években már vittek ajándékot az atyai, a hiripi és az érszentkirályi iskolásoknak is. Az akcióról Szabó Rita és Petruska Brigitta tájékoztatta a sajtó képviselőit.

"A hallgatóknak meg kell tudniuk, hogy nehéz körülmények között élő diákokat is tanítaniuk kell majd, de nem szabad különbséget tenniük a gyerekek között" - mondta a sajtótájékoztatón Dr. Végh Balázs Béla egyetemi docens.

Az elsőéves diákok kérik azokat, akiknek módjában áll segíteni, hogy a gyerekeknek szánt cipőket, játékokat, könyveket és tartós élelmiszereket a BBTE székhelyén, az egykori kaszárnyaépületben adják le december 3-ig a portán minden munkanapon 8 és 19 óra között vagy 15 óráig az épület első emeletén, az elsőéveseknél.

Az összegyűlt ajándékokat idén a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által működtetett Don Bosco Óvodába járó 32 hátrányos helyzetű gyermek kapja majd.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: