2010-08-12 14:15:30• hírek • MTI

Romania Libera: terjeszkedik a Jobbik?

Jelenleg nem szerepel a Jobbik tervei között, de hosszú távon nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy megalapítsák a párt romániai szervezetét - mondta Szegedi Csanád, a párt európai parlamenti képviselője a Romania libera című napilapnak.

A román újság csütörtöki számában egész oldalas interjút közölt a magyar politikussal, aki elmondta: a Jobbiknak az a célja az erdélyi baráti körök megalapításával, hogy nyomást gyakoroljon a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) és a Magyar Polgári Pártra (MPP). Így nem zárják ki azt a lehetőséget sem, hogy a baráti körök tagjai függetlenekként indulnak majd a romániai helyhatósági választásokon.

Az EP-képviselő szerint az RMDSZ nem teljesen a romániai magyarság érdekeit védi, az MPP jelenlegi vezetői által képviselt politika pedig "megmutatta korlátait". Hozzátette: a két politikai erőnek nem egymás ellen kellene küzdenie, hanem az erdélyi magyarok sorsával törődnie.

A politikus a magyar párt erdélyi jelenlétére vonatkozó kérdés kapcsán leszögezte, hogy a Jobbik baráti körök célja Székelyföld területi autonómiájának megvalósítása, a magyar nyelv hivatalossá tétele, valamint a közbiztonság javítása és a roma közösség körében tapasztalható bűnözés csökkentése, de emellett új munkahelyek teremtését és a korrupció visszaszorítását is feladatuknak tekintik - olvasható a Romania liberában.

A Krónika című kolozsvári napilap csütörtöki számában Vitus Örsöt idézi, aki az EP-képviselő marosvásárhelyi irodájának vezetője. Vitus szerint azoknak a romániai magyaroknak, akik tagjai akarnak lenni a Jobbik romániai baráti köreinek, előbb a magyarországi pártba kell beiratkozniuk. Arra a felvetésre, hogy a román párttörvény tiltja a kettős párttagságot, Vitus elmondta, hogy ez a kitétel kizárólag a romániai politikai erőkre vonatkozik. Nem így látja Kerekes Károly, az RMDSZ jogász végzettségű parlamenti képviselője, aki szerint román állampolgárok nem iratkozhatnak be magyarországi pártba - olvasható a Krónikában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: