2010-04-30 17:12:12• hírek • Szatmar.ro

Széchenyi-kiállítás Szatmárnémetiben

Hétfőn déli egy órakor, nyitják meg hivatalosan a Szatmár Megyei Múzeum földszinti nagytermében azt a kiállítást, amely gróf Széchenyi István, a reformkor vezéregyéniségének életét és munkásságát eleveníti fel, halálának 150. évfordulója alkalmából.

Az eseménynek külön jelentőséget ad az a tény, hogy ismereteink szerint ez az első olyan Széchenyi-kiállítás, amely magyar és román nyelven feliratozott, s két nyelven elhangzó rövid méltatásokkal mutatja be azt a zseniális embert, ha úgy tetszik „hivatásos cselekvőt" (ahogy egyik méltatója nevezte), aki sok évszázados tespedéséből kimozdította az egész Duna-Medence gazdaságát.

A megnyitóra a szervezők várják az Országos Széchenyi Kör képviselőit, Szilágyi Mátyást, Magyarország kolozsvári főkonzulját, ismert történészeket, megyénk és városunk közéletének vezetőit, élükön Csehi Árpád Szabolccsal, a Megyei Tanács elnökével és Ilyés Gyula szatmári polgármesterrel. A két hétig nyitva tartó kiállításra (amelyet szándékaink szerint Nagykárolyban is bemutatunk és anyagát végül Kőszegremetén helyezzük el) várjuk mindazokat, akik jobban megszeretnék ismerni ezt a nagy történelemformáló személyiséget, akinek Szatmár is sokat köszönhet. S külön is várjuk azokat a középiskolás diákokat, akik részt kívánnak venni a június 4-én tartandó (díjazott) Széchenyi-vetélkedőn.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: