2011-07-04 12:25:29• hírek • Szatmár.ro

Széchenyi közgyűlés

Az Országos Széchenyi Kör 2011. július 8-11 közt Szatmárnémetiben tarja közgyűlését.

A civil szervezet 1982-ben alakult meg a bírósági bejegyzések szerint, de már 1977-től létezik, csak ebben az időben nehezen lehetett  működési engedélyt szerezni. A Kör a Nagycenken levő Széchenyi Emlékmúzeum köré szerveződött, s kezdetektől támogatja a múzeum munkáját, eleinte gyűjtésekkel, tárlatvezetések fordításával, látogatók toborozásával. A kör legfontosabb célkitűzése: Gróf Széchenyi István szellemi hagyatékának ápolása, és terjesztése elsősorban a fiatalok körében. A kör tagjai már a kezdetektől úgy akarnak dolgozni, hogy méltók lehessenek a "legnagyobb magyarhoz" és arra  törekszenek, hogy minél többen ismerjék meg írásait, tevékenységét, s legfontosabb gondolatait, melyek a mai napig érvényesek. Őrzik és ápolják a Széchenyi emlékeket, s támogatják újabbak létrehozását.

A kör életét az elnökség irányítja, szervezi az egész tagságra kiterjedő programokat. Minden második évben a közgyűlésük három napos, s ezt mindig más helyszínen tartják, s ilyenkor a tanácskozáson kívül a vendéglátó város nevezetességeivel és a környékkel is ismerkednek.

Az idei helyszínről két éve döntöttek, amikor Sike Lajos újságíró, vagy ahogy önmagát nevezi, az öreg firkász, a Kör régi tagja, meghívta a közgyűlést Szatmárnémetibe. Áldozatos munkával szervezi a várhatóan közel 100 küldött programját, elhelyezését, ellátását. A Széchenyi Körnek és az újságírónak nem ez az első együttműködése: 1991-ben a  középiskolások részére kiírt Kortársunk Széchenyi vetélkedőn már részt vettek a Kölcsey Líceum diákja Székely Ilona tanárnő vezetésévek, s a középdöntőn elért jó eredményükért Soproni táborázást nyertek. A következő években minden kiírt versenyen volt eredményesen szereplő diák Szatmárnémeti és környék iskoláiból.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: