2010-09-05 08:42:37• hírek • Szatmár.ro

Széchenyi is jelen volt az ünnepségen

Maga gróf Széchenyi István is beszédet mondott szombaton, Kőszegremetén, a saját tiszteletére állított emlékoszlopnál - Rappert Gábor személyesítette meg a legnagyobb magyart.

Gróf Széchenyi István halálának 150-ik évfordulója alkalmából ebben az évben a szokásosnál nagyobb szabású megemlékezést szerveztek Kőszegremetén, Erdély egyetlen szabadtéri emlékművénél - amelyet Széchenyi halála után egy évvel állíttatott a helybeli magyarság. A református templomban Sziszik József lelkipásztor hirdetett igét, aki kiemelte: Széchenyi volt az első, aki rájött arra, hogy nem a meglévő osztrák-magyar monarchiát kell megreformálni, hanem a megújulásnak egy teljesen új úton kell elindulnia. A templomban Sike Lajos főszervező átadta a lelkésznek azt a Széchenyi-portrét, amelyet Baráth Csaba, szatmárnémeti képzőművész adományozott az egyházközségnek.

A Domokos-dombon található Széchenyi-emlékoszlop mellett Sike üdvözölte elsőként az egybegyűlteket, és immár hagyományos módon egy idézetet is tolmácsolt a nagy életműből. A nemrég alakult Széchenyi Emlékbizottság által szervezett ünnepségsorozatnak még lesz egy momentuma - tudhattuk meg -, mégpedig egy Széchenyi-emlékfa ültetése a megyeközpontban. Katona Tamás történész szerint soha nem volt még népnek olyan rátermett, komoly kormánya, mint a „negyvennyolcas", amelyben Széchenyi mellett Kossuth, Deák, Eötvös és Battyány is szerepet kapott. A fő szónok úgy véli, Széchenyi alakjára még a brassói románoknak is emlékezniük kell, hiszen az ők felszabadításáért is síkra szállt a közéleti személyiség. Katona ezt követően a magyar nemzet összetartásának a fontosságát hangsúlyozta ki.


Baráth Csaba festményt adományozott
Sike Lajos adta át Baráth Csaba festményét



Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke úgy véli, Széchenyi tanításának a mai politikai helyzetben különleges üzenete van.
- A politikum oltárán sokmindent feláldozhatnak egy közösség vezetői, de vannak olyan értékek, amelyek egy nemzet létezésének az alappilléreit képezik. Ilyen az oktatás, amelyben mi sem fogunk kompromisszumokat kötni - hangsúlyozta az elnök. Péchi Mária, a magyarországi Széchenyi Kör elnöke szerint az anyaországiak sokat tanulhatnakj kitartás, nemzettudat terén az emlékoszlopot őrző, Széchenyi emlékét ápoló kőszegremeteiektől. Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul úgy látja, Széchenyi az a politikus, akiről a legtöbbet kellene tanulnunk, hiszen a gazdaságtól a sportig teljesen megreformálta a magyar közéletet, és ő vívódott kortársai közül a legtöbbet a magyarság sorsáért.

Kenessey Károly, a Széchenyi Múzeum igazgatója Széchenyi életpályáját vázolta fel, a mai kornak való üzeneteket megfogalmazva. Erdei D. István idézetek segítségével méltatta Széchenyit, elmesélve: az RMDSZ nemrég úgy döntött, hogy nem vesz részt további megszorítások meghozatalában, és ha úgy alakul, változtat PD-L-vel való együttműködésére vonatkozó álláspontján.

Dohi Károly, a „falu emlékezete" saját versét olvasta fel, majd maga Széchenyi beszélt a tömeghez - Rappert Gábor megszemélyesítésében. Az ünnepi ebéd után kulturális műsor következett, amelyen felléptek a Harag György Társulat színművészei (Nagy Csongor, Nagy Anikó és Méhes Kati), az Egri Csodaszarvas néptánccsoport, az avasújvárosi néptánccsoport. A rendezvényt utcabál zárta, amelyen az Algoritm együttes zenélt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: