2018-05-15 12:19:51• hírek • Bede Emőke

Szebbnél szebb kaktuszok az idei kiállításon

Kedden ismét megnyitotta kapuit az az immár hagyománynak számító kiállítás, melyen ebben az évben közel 350 szúrós szépséget tekinthetnek meg az érdeklődők.

Az előző évekhez hasonlóan a szatmáriak mellett idén is részt vesznek a kaktusexpón a máramarosi lelkes gyűjtők is, és a debreceni társegyesület, a Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság révén is érkezett pár mutatós darab, így a kiállítók száma máris 14-re rúg. De sok olyan gyűjtó is tiszteletét tette, aki nem hozott magával kiállítási anyagot, viszont annál szívesebben gyönyörködik a „kollégák” készletében.
 

Akinek pedig a megannyi csodaszép tövisest látva megjön a kedve, hogy maga is csatlakozzon a szúrós növények boldog tulajdonosainak köréhez, az is jól jár, ha kilátogat a kiállításra. A Szatmár Megyei Múzeum előterében ugyanis nem csak nézelődni lehet, hanem vásárolni is. Az árak természetesen mérettől és fajtától függnek, annyi azonban bizonyos, hogy a növények mellett néhány hasznos tanáccsal is ellátják az újdonsült kaktusztulajdonosokat.
 

Mindemellett egy izgalmas verseny is zajlik a héten, ugyanis immár második alkalommal rendezi meg az Aztékium Kaktuszgyűjtő Egyesület a Legszebb Kaktusz Versenyét. Erre a tagok egy-egy növénnyel nevezhettek be, a döntés azonban a látogatók kezében van, ugyanis mindenki leadhatja voksát kedvencére, miután alaposan megszemlélte a kiállított darabokat. Hogy melyik a legcsinosabb szúrós szépség, szombaton, a múzeumok éjszakáján derül ki.
 

Az expó naponta 10 és 17 óra között tart nyitva. A kiállítás május 20-ig várja a látogatókat. A belépés ezúttal is ingyenes. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!




Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: