2019-02-01 11:39:06• hírek • közlemény

Százötvennégy gyerek rajzolt: ilyen volt a Szent Lukács rajzverseny

A 10-es számú Általános Iskola adott otthont az ötödik alkalommal rendezett Szent Lukács rajzversenynek.

Szatmár megye iskolái tanulóinak hirdette meg a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye főtanfelügyelősége valamint a 10-es számú Általános Iskola azt a rajzversenyt, amely immár ötödik éve merít bibliai témákból és ad lehetőséget a gyerekeknek, kreativitásuk kifejezésére.
 

A felhívásra a megye több oktatási intézményének százötvennégy tanulója válaszolt és vett aztán részt január 31-én, csütörtökön a szatmárnémeti 10-es számú Általános Iskolában lebonyolított versenyen. A tanárok verseny előtti, nyilvános egyeztetésén Gnándt Zoltán iskolaigazgató örömét fejezte ki, hogy az általa vezetett oktatási intézmény lehet házigazdája a versenynek. Mint mondta, fontosnak érzi, hogy lehetőséget biztosítsanak a gyerekeknek kreativitásuk kifejezésére, hogy az oktatást még inkább élményközpontúvá tegyék.



A versenyen részt vett Miclăuș Nicu Sever iskolán kívüli tevékenységekért felelős tanfelügyelő is, aki arra kérte a tanárokat, tegyék a versenyt élményszerűvé a gyerekeknek, mondják el nekik, hogy a rajzaik értéket képviselnek. Ugyanakkor ragaszkodjanak a szakszerűséghez, figyeljenek a helyes pontozásra. Javasolta, hogy az elkészült rajzokat állítsák majd ki az iskolában, mutassák meg a tanulóknak és a szülőknek is.


A verseny ötlete Szilágyi Norbert római katolikus vallástanáré, aki öt éve azért indította és szervezte azt meg, hogy a fiatalokhoz közelebb hozzák a Szentírást, a bibliai történeketek, témákat és ezáltal is neveljék a tanulókat. A rajzverseny címe Szent Lukács, hiszen az evangélistáról fennmaradt, hogy többek között a festészetben is kiemelkedett, a festők védőszentjükként tisztelik.


A csütörtöki versenyt öt kategóriában és ennek megfelelően öt témában rendezték: az előkészítős-második osztályos tanulók a vihar (Mt 8,23-27) témáját kapták, a harmadik-negyedik osztályosok a kánai mennyegző (Jn 2,1-11) történetét ábrázolták, az ötödik-hatodik osztályosok a magvető (Mt 13,1-9) történetét, a hetedik-nyolcadikosok a tékozló fiú (Lk 15,11-32) történetét, a kilenc-tizenkettedik osztályosok pedig a feltámadás (Lk 24,1-43) történéseit jelenítették meg.


Az elkészült rajzokat, festményeket három tagból álló zsűri értékeli ki és pontozza majd. A díjazottakat a versenyt szervező tanárok értesítik.



 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: