2019-09-10 06:25:32• hírek • Bede Emőke

Száznál is több bárány égett bent egy lángoló épületben Alsóhomoródon

Hétfőn délután, 15 óra 30 perc körül arról értesítették a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőséget, hogy Alsóhomoródon tűz ütött ki egy mezőgazdasági tevékenységet is folytató farmon. A helyszínre 3 habbal és vízzel oltó autó, valamint 10 tűzoltó vonult ki, viszont a bevetés sokkal nehezebb volt, mint amilyennek elsőre gondolták.

Az oltást ugyanis nem csak a délután tapasztalható viharos erejű szél nehezítette, hanem az is, hogy a közelben nem volt megfelelő vízforrás. Mindezek mellett a helyszínre kiérkező tűzoltóknak azzal is szembesülniük kellett, hogy a segélyhívó állításával ellentétben nem menekítettek ki minden állatot, közel 150 bárány az égő épületben rekedt. Sajnos ezeket már nem sikerült időben kihozni, mindannyian a tűzben vesztek.


A tűzoltók közel három órán át küzdöttek a lángokkal, mire sikerült felszámolni az utolsó parázsfészkeket is. Ez idő alatt hamuvá lett az épület tetőszerkezete (kb. ezer négyzetméteren), 10 szalmabála, illetve az anyagi károkat tovább növeli a 150 kimúlt állat is. A katasztrófavédelem elsődleges vizsgálata szerint a tüzet a nem megengedett helyen való dohányzás okozta.





Nem is olyan régen a katasztrófavédelem lajstromba szedte a lángok kialakulásáért felelős tényezőket. Közlésük szerint az év első felében történt esetek 34 százalékát nyílt láng, például gyufa nem megfelelő használata okozta, további 26 százalékát pedig egy-egy kipattanó szikra vagy parázs. Az incidensek 20 százalékáért a különféle készülékekben vagy vezetékekben kialakult elektromos rövidzárlatok okolhatók, 14 százalékért pedig az úgynevezett hőhatás tehető felelőssé, magyarán szólva a lángok az izzó tárgyakkal való érintkezés vagy ezek túl nagy közelsége miatt csaptak fel. A tüzek 5 százalékát olyan ritkán tapasztalható okokra lehet visszavezetni, mint a villámcsapás, az öngyulladás, a mechanikus szikrák vagy épp más tűzesetek továbbterjedése, a fennmaradó 1 százaléknyi esetek okát pedig jelenleg is kutatják – derült ki a katasztrófavédelem közleményéből.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: