2012-02-20 08:52:45• hírek • Blikk.hu

Száz szexéhes nő várja Attilát

Száz hölgy várja már, hogy VV Attila végre elhagyhassa a villát. Ha erre egyelőre nem is került sor, a lányoknak akkor sem kell már sokáig  türelmetlenkedniük, hiszen végjátékához érkezett a ValóVilág 5.

Attila jó barátja, Péter pedig teljesítette ígéretét; amióta kitette a lábát a villából, gőzerővel kampányol, hogy megtalálhassa azt a lányt, aki – Kinga helyett – méltó társa lehet Attilának. – Nincs még meg a teljes névsor, sőt minél többen jelentkeznek, annál inkább úgy érzem, hogy szigorítanom kell a szabályokat.

A lányok többsége gyönyörű, de most úgy döntöttem, hogy nem csupán a haknik alkalmával a diszkókban nézek szét, hanem profibb szintre emelem a castingot, és egy-egy szépségversenyen is bevetem magam. A hét végén például a Hebron Rózsája szépségverseny egyik zsűritagja leszek, és  megbeszéltem a szervezőkkel, hogy nyitva tarthatom a szemem Attila számára is. Bár őszintén bevallom, egy-két lányt inkább megtartanék magamnak – mondta a Blikknek Péter, aki a több tucat jelentkező közül már talált egy majdnem tökéleteset, akivel az egyetlen probléma,  hogy a szőke helyett barna hajkoronát visel.

– Természetesen nem csupán a külsőt nézem. Számomra és persze Attila számára is nagyon fontos, hogy az adott lány ne csupán Kinga idomait hordozza magában, hanem néhány személyiségi jegyét is. De igazából az a legfontosabb, hogy Attilának tetsszen, és szerintem Virginia ilyen – mondta a Blikknek Péter.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: