2010-08-19 12:04:33• hírek • Szatmar.ro

Száz éves pince az út alatt

Különös látvány fogadta a Decebal híd lábánál dolgozó útépítőket. A szokásos munkálatok végzése során a Samcif Rt. exkavátorkezelője az út alatt elhelyezkedő pincére lett figyelmes csütörtökön 10 óra körül.

A helyszínre érkezésünkre a pince bejáratát a munkálatok vezetőjének utasítására már betemették, azonban a munkásoktól, illetve magától a vezetőtől, Varga Cipriantól sikerült megtudnunk azokat az információkat, amelyekkel jelenleg rendelkeztek és néhány fényképet is készíthettünk.

Amint azt portálunknak elmondták, a Decebal híd Pénzügyi Intézet felőli lejáratánál, a körforgalomhoz közel egy téglából kialakított üregre, vagy pincére lettek figyelmesek az útépítés közben.

A földben lévő üreg hozzávetőleg két méter magas, egy méter széles és hét méter hosszú, mondta Varga.

A téglák állapotából ítélve nem lehet túl régi az üreg, hozzávetőleg száz évesre becsülte a vezető, aki elmondta: pénteken kibontják az ideiglenesen beföldelt lyukat és a projektvezetővel közösen megvizsgálják azt.


Itt tátongott a pince bejárata
Itt tátongott a pince bejárata


A Szatmár Megyei Múzeum munkatársai portálunktól értesülve az esetről a mai nap folyamán kilátogatnak a helyszínre, hogy megvizsgálják, pontosan mit is találtak a munkások és hogy megállapítsák ennek valódi korát.

A téglák formájából, színéből, összetételéből, az összekötő alapanyagából be lehet azonosítani, hogy mikor épült illetve hogy van-e muzeális értéke a helyiségnek.


A munkások szerint hozzávetőleg száz éves lehet a pince
A munkások szerint hozzávetőleg száz éves lehet a pince


Hozzávetőleg hét méter hosszú a téglaüreg
Hozzávetőleg hét méter hosszú a téglaüreg


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: