2007-05-17 19:42:24• hírek • Tamás Jakab

Dsida megemlékezés

dsiA költő születésének 100. évfordulóján megemlékezést tartottak.

Csütörtök délután ünnepi megemlékezést tartottak a szatmárnémeti Titulescu téren található Dsida Jenő szobornál.

A 100 éve született költő emlékének szentelt eseményen több neves személyiség is jelen volt. Ünnepi beszédet mondott Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke, majd Pomogáts Béla irodalomtörténész és Katona Tamás történész emlékezett a 31 évesen elhunyt költőről.

Katona Tamás szerint Dsida egy olyan személyiség volt, aki rövid élete során arra törekedett, hogy mindenhol jelen legyen, és élete egyszerű örömeit, amit a  virágok és rügyező faágak látványa, egy kutya sétáltatása jelentett, versein keresztül megossza az emberekkel. Beszédében kitért arra is, hogy a maga korában ugyan elismerték a költő munkáját, de élete során egyetlen alkalommal sem jelent meg írása a Nyugat című lapban, amit halála után sokan méltatlannak tartottak. Nm. Ft. Schönberger Jenő arra tért ki, hogy bár a költő igen fiatalon halt meg, ennek ellenére köszönetet kell mondjunk Istennek, hogy körünkben tudhattuk őt.

A beszédeket követően a Harag György Társulat igazgatója, Czintos József Jászai-díjas színművész és Marcel Mirea egy-egy verssel emlékezett a költőre. Végezetül koszorúkkal fejezték ki tiszteletüket a megjelent egyházi méltóságok és a civilszervezetek képviselői. A megemlékezésen a szatmárnémeti Dsida Jenő cserkészcsapat biztosította a díszőrség.

{google}7948769394905883307{/google}
Czintos József Dsida Jenő: Vidám kínálgatás keresztényi lakomán című versét szavalja.

 

 

 


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: