2011-07-10 19:26:48• hírek • MTI

Markó a magyarországi szavazati jog ellen

A multikulturalitás fenntartásában látja Erdély jövőjének zálogát Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke, aki a marosfői EU-táborban elhangzott előadásában fontosnak nevezte az autonómiát, ugyanakkor ellenezte egy új romániai magyar párt létrehozásának szándékát.

"Erdély jövőbeni multietnikus jellege attól függ, hogy sikerül-e kialakítanunk további olyan szabályokat, normákat, intézményeket, amelyek biztosítanák az itt élő nemzetiségek, kultúrák egyenrangú viszonyát, és amelyek ugyanakkor biztosítják a közösségek számára etnikai különbözőségeik, különlétük megélését is" - mondta Markó Béla az előadásról kiadott közlemény szerint.

Kifejtette: a román politikum által kezdetben felvázolt, nyolc nagymegyéből álló megyerendszer megvalósítása súlyos következményekkel járt volna a magyarság további sorsára és lehetőségeire nézve, hiszen a közösség ezáltal elveszítette volna a jelenlegi magyar többségű megyékben gyakorolt önkormányzati döntési jogköreit. Olyan viszonyrendszert kell kialakítani, amelyben a közösségeknek lehetőségük van beleszólni az őket is érintő kérdésekbe, és amely révén csakis ők dönthetnek olyan kérdések kapcsán, amelyek kizárólag az adott közösséget érintik mondta a politikus, hozzátéve: ez az autonómia.

Szerinte kizárólag az RMDSZ volt képes megakadályozni a magyarság szempontjából katasztrofális következményekkel járó átszervezést, és szétoszlatott egy sokak által táplált illúziót is, azt, hogy "futunk Budapestre, Brüsszelbe, akik majd megoldják a problémáinkat".

Markó Béla felelőtlen döntésnek tartja, hogy egyesek az RMDSZ ellenében újabb romániai magyar pártot akarnak létrehozni. "Az, hogy magyarországi politikusok támogatásával erőnek erejével szét akarják verni az egységes erdélyi magyar politikát, teljességgel érthetetlen" - mondta.

Azt is rossz döntésnek nevezte, hogy a határon túli magyarságnak megadott állampolgárság mellé szavazati jogot is adna a magyar állam. Úgy vélte: az erdélyi magyarságnak ma nem az a legfontosabb problémája, hogy szavazhat-e Magyarországon vagy sem. "Ha mi letudjuk állampolgári kötelezettségeinket azzal, hogy szavazunk a magyarországi parlamenti választásokon, amely választásoknak ránk nézve szinte semmilyen következményük nincsen..., és emellé létrehozunk még egy pártot is, nos arra ébredhetünk, hogy nem lesz képviseletünk a román parlamentben" - hangsúlyozta Markó Béla.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: