2008-02-10 20:08:55• hírek • Szatmar.ro

Szávay a döntőben kapott ki Csakvetadzétól

 A párizsi WTA-torna döntőjében kapott ki Szávay Ágnes a viadal első kiemeltjétől.
A Párizsban zajló női tenisztorna döntőjében Szávay Ágnes három játszmában szenvedett vereséget a viadal első kiemeltjétől, az orosz Anna Csakvetadzétól.

A világranglista 20. helyén álló magyar lány meglehetősen gyengén kezdett az orosz Anna Csakvetadze ellen a párizsi WTA-torna döntőjében, az első helyen kiemelt hölgy 4-0-ra elhúzott az első szettben. Szávay saját adogatásainál feltűnően sokat hibázott, míg az orosz lány szerváinál hiába harcolt ki bréklabdát, Csakvetadze rendszeresen hozta saját adogatásait. Szávay játékban nem maradt el ellenfelétől, aki azonban a döntő szituációkban tudott pontos lenni. Szerencsére Ági játéka 4-0 után kiegyensúlyozottabbá vált, feljött 4-3-ra, de orosz ellenfele nem engedte már ki kezéből a játszmát, és végül 6-3-mal szerzett szett előnyt.

A második játszma éppen az első ellenkezője volt, Szávay 4-0-ra elhúzott, igaz, Csakvetadze nem adta ingyen a pontokat. A magyar lány feljavult, főleg az adogatások terén, míg ellenfele egyre többet hibázott. A szett hajrájában Csakvetadze már az utolsó játszmára tartalékolt, ráadásul kisebb sérülése is hátráltatta. Szávay 6-2-re hozta a második felvonást.

A döntő szett kezdete előtt Csakvetadze ápolást kért, hátát és vállát fájlalta. Ez azonban egyáltalán nem látszott az utolsó játszmában, első két adogatását nullára hozta, míg Szávaynak küzdeni kellett szervajátékai megnyeréséért. A két fiatal hölgy egészen elképesztő csatát vívott, mindketten fantasztikus pontokkal tették színessé az amúgy is roppant izgalmas összecsapást. Csakvetadze 3-2-es állásnál brékelte Ágit, aki ugyan mindent elkövetett, de nem tudta megakadályozni a roppant összeszedett orosz lány előnybe kerülését. Szávay sajnos nem tudott felállni a padlóról, utolsó szervagémjét is elvesztette, így az utolsó szettet 6-2-re nyerte Csakvetadze. Az orosz lány pályafutása hetedik tornagyőzelmét aratta, a klasszis csak legjobbját nyújtva tudta felülmúlni az egész héten kiválóan teniszező Szávay Ágit - írja a samsungsport.
Szávay ezzel az eredménnyel hétfőtől a ranglista 18. helyére jön fel.

WTA-torna, Párizs, döntő:

Csakvetadze (orosz, 1. kiemelt) – Szávay (7. kiemelt) 6-3, 2-6, 6-2

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: